Rosicky visszavonult

Felhagy a profi labdarúgással Tomás Rosicky, a Sparta Praha, a Borussia Dortmund és az Arsenal cseh középpályása.

A 37 éves középpályás szerdán sajtótájékoztatón jelentette be visszavonulását.

„Alapos gondolkodás után rájöttem, a testem nem bírja a profi futball által teremtett elvárásokat – mondta Rosicky. – Köszönettel tartozok a Spartának a nevelésért, és hogy az első nagy klub volt pályafutásom során, illetve hogy lehetővé tette, hogy a számomra legkedvesebb klub színeiben búcsúzhassak el.”

Rosicky 1988-ban került a Spartához, tíz évvel később, tizennyolc évesen mutatkozott be a felnőttcsapatban, amellyel három bajnoki címet nyert, mielőtt 2001-ben a Borussia Dortmundhoz szerződött 25 millió német márkáért, ami akkor Bundesliga-rekordnak számított. A német együttest 2006-ig erősítette, első teljes idényében bajnoki aranyérem került a nyakába.

A „kis Mozartnak” becézett játékos a németországi világbajnokság után az Arsenalhoz igazolt, s tíz évig a londoniakat szolgálta, ám angliai időszakát súlyos sérülések árnyékolták be. Az „ágyúsokkal” két FA-kupát és két Community Shieldet nyert.

Rosicky tavaly visszatért a Spartához, ám a 2016–2017-es idényben sérülés miatt mindössze 18 percet töltött a pályán. Idén ősszel tizenkét tétmeccsen lépett pályára a prágai csapatban, sőt szeptemberben gólt szerzett a cseh élvonalban.

A cseh válogatottban 2000 februárjában, 19 évesen debütált, összesen 105 mérkőzésen szerepelt címeres mezben. Részt vett a 2000-es, 2004-es, a 2012-es és a 2016-os Eb-n, illetve a 2006-os világbajnokságon, amely után ő lett a cseh gárda csapatkapitánya a leköszönő Pavel Nedved helyett. Rosickynek van a harmadik legtöbb fellépése a válogatottban, az örökgóllövőlistán pedig a negyedik helyen áll 23 találattal.

Pályafutása során több mint 500 tétmérkőzésen szerepelt klubszinten, s 65 gólt szerzett.