Szárnyaltak a magyar és ukrán klubcsapatok

Október 25-én a harmadik fordulóval folytatódott az Európa Liga. A G jelű négyesben érdekelt FC Videoton hazai pályán fogadta a svájci Baselt. A két alakulat ellenkező előjellel várat a mérkőzést, a magyar csapat meglepetésre az előző játéknapon a portugál Sportingot verte hazai pályán 3:0-ra, míg a svájciak ugyancsak odahaza játszottak 2:2-t a Genkkel. Az összecsapást álomszerűen kezdték a székesfehérváriak, ugyanis már a 2. percben vezetéshez jutott a Vidi. Brachi a jobb oldalról passzolt az ötös sarkánál álló Nikolics Nemanjához, aki védője Schär szorításában gyötörtette be a bal alsóba a játékszert. A gyors vezető találatnak köszönhetően ismét kedvenc játékát játszhatta a hazai gárda: fegyelmezet védekezés után gyors kontrákból növelni tudta az előnyt. Így tehát a már jól bevált taktikának megfelelően átengedte a területet ellenfelének a magyar bajnoki ezüstérmes. S bár a svájciak teljesen megszállták a hazai térfelet, egyetlen Streller lövéstől eltekintve nem tudtak zavart okozni Bozsovics kapuja előtt. A meddő Basel fölényt végül egy váratlan hazai gól törte meg. A 32. percben egy jobb oldali sarokrúgást Gyurcsó passzolt laposan középre az érkező Caneirához. A portugál játékos pedig alig öt méterről kapásból a hálóba lőtt. Ezután ismét a Basel percei következtek, de az ihletett formában védő Bozsovics eszén nem tudtak túljárni a vendégek támadói. A térfélcsere után Sousa mester elképzeléseinek megfelelően zajlott a játék. A legnagyobb vendég gólhelyzetet a második játékrészben, a 70. percben könyvelhettük el, ekkor ismét csak Streller próbálkozott a szépítéssel, ám a székesfehérvári portás ezúttal is a helyén volt. A hajrában még volt két esélye a 3:0-ra a magyar együttesnek, ám a 91. percben a sokadik vendég szöglet után Schär szépített. S bár a hátralévő két percben még volt izgulnivalója a Sóstói stadion közönségének, az eredmény azonban már nem változott. Így a Videoton a második hazai mérkőzést is megnyerte. A csoport másik találkozóján a Genk, ha nehezen is, de hazai pályán 2:1-re legyőzte a Sportingot. A kvartettet a 7 pontos Genk vezeti. A második helyen egy ponttal lemaradva a Videoton található, majd a 2 pontos Basel és az egyetlen egységig jutó Sporting következik.
A játéknap legnagyobb meglepetését a Dnyipro szolgáltatta. Az F csoportban eddig még százszázalékos dnyipropetrovszkiak a Napolit látták vendégül. Az összecsapáson villámrajtot vettek a házigazdák. Fedetszkij először kiharcolt egy szabadrúgást az ellenfél kapuja előtt, majd a Rotany által elvégzett pontrúgást az olasz kapuba továbbította. A vezetés birtokában kontrajátékra helyezkedett be a hazai gárda. A nápolyiak támadójátéka a mérkőzés e szakaszában teljesen veszélytelen volt, nem úgy a házigazdák ellentámadásai. Az egyik ilyen roham végén a 42. percben Giuliano beadását Matheus fejelte a hálóba. A szünet után két friss támadót küldött pályára az olaszok mestere, melynek köszönhetően már Lastuvkának is akadt bőven dolga. Újabb gólt azonban mégsem a Napoli, hanem a Dnyipro szerzett. Az előző találatnál előkészítő szerepet vállaló Giuliano volt az, aki betalált a 64. percben. Bő tíz perc elteltével összejött a szépítés a vendégeknek, a csereként beállt uruguayi Cavani büntetőből kozmetikázta az eredményt. S bár az utolsó negyedórában még hatalmas hajrát indított az olasz sztárcsapat, az eredmény végül nem változott.
A másik mérkőzésen szintén meglepetésnek mondható eredmény született. A PSV hazai pályán tudta 1:1-re menteni az AIK elleni mérkőzést. A csoportot a hibátlan Dnyipro vezeti a 4 egységig jutó PSV, valamint a 3 pontos Napoli és az 1 pontos AIK előtt.
A sorozatban érdekelt másik ukrán csapat, a Metalliszt a norvég Rosenborg otthonában lépett pályára. A télies körülmények között megrendezett találkozó első félideje gólnélküli kiegyenlített küzdelmet hozott. Azonban a második félidő első támadásából megszerezték a vezetést Elyounoussi révén a házigazdák. A bekapott gól után megélénkült a játék, a norvégok magabiztosabbak lettek támadásban, míg a harkoviak kényetlenek voltak mindent egy lapra feltéve rohamozni. Az ukrán bronzérmes próbálkozásai egészen a 81. percig kimaradtak. Ekkor azonban Marlos egalizálta az állást. Sőt a lefújás előtt egy perccel jött a slusszpoén. Cleiton Xavier 40 méteres szabadrúgása talált utat a rövid alsóba, így ha nehezen is, de végül 2:1-re megnyerte a találkozót a Metalliszt. A rivális Bayer Leverkusen a Rapid Wien otthonában diadalmaskodott 4:0 arányban. A K csoportot 7-7 ponttal a Metalliszt és a Bayer vezeti, őket követi 3 pontjával a Rosenborg, míg a Rapid pont nélkül áll az utolsó helyen.