foci 004

Újabb lépést tett a bajnoki cím felé az FC Polena

A 12. forduló mérkőzéseivel folytatódtak küzdelmek a megyei labdarúgó-bajnokságban. A forduló rangadóján a listavezető FC Polena a harmadik helyezett Obolony otthonába látogatott. A pontvadászat talán két legerősebb csapatának összecsapását a házigazda husztiak kezdték aktívabban igaz mezőnyfölényen és két kapura lövési kísérleten kívül nem igazán tudott közelebb kerülni a győzelemhez az Obolony. A félidő derekához érve kiegyenlítettebb lett a játék, ebben az időszakban már a vendégek is fel-feltűntek az ellenfél kapuja előtt. A 27 percben például Babics, Horszkij és Lengyel összjátéka után utóbbi lövését kellet bravúrral hárítania a hazaiak portásának. A szünethez közeledve lanyhult a játék irama, az utolsó tíz percben mindössze Pilip szabadrúgása adott némi okot az izgalomra. A pihenőt követően a házigazdák játszottak fölényben, de az 59. percig komolyabb helyzetet egyik csapat sem tudott kialakítani. Ekkor azonban a vendégek egy tetszetős támadás végén megszerezték a vezetést. A bal szélen Babics és Horszkij gurigázta ki a hazai védelmet majd utóbbi a túloldalon érkező Popovicshoz ívelte a labdát. A polenaiak támadója pedig a kifutó kapus fölött higgadtan a hálóba emelte a játékszert. Alig pár perc elteltével majdnem egalizált a sörgyári gárda, ugyanis egy a sarokrúgás után az egyik vendégvédő kis híján a saját kapujába fejelte a labdát. A folytatásban az Obolony nagy erőket mozgósítva támadott az egyenlítésért, a játéknak ebben az időszakában több védeni valója is akadt a vendégek kapusának. A 64. percben aztán óriási lehetőséget puskázott el a hazai csapat. Egy támadás végén Brajer fejelt az ellenfél kapujába, ám a játékvezető korábban szabálytalanság miatt már büntetőt ítélt a házigazdák javára. Az esetnél vétkes Béres egyébként begyűjtötte második sárgáját is, így a polenaiak tíz főre fogyatkoztak. A büntetőt maga sértett végezte el, ám lövését Ljutnyánszkij bravúrral hárította. Ezt követően szinte futószalagon érkeztek a huszti helyzetek, előbb Miller, majd Brajer próbálkozását kellet védenie az ellenfél kapusának. A 79. percben Brajer tíz méterről leadott lövésénél azonban már tehetetlen volt a polenai hálóőr, így bő tíz perccel a találkozó vége előtt sikerült kiegyenlíteni a házigazdáknak. A 83. percben esélyt kapott a győzelem megszerzésére az Obolony, ugyanis Ljutnyánszkijt egy durva szabálytalanság miatt kiállította a játékvezető. A gólt azonban mégsem a hazaiak, hanem a vendége szereztek, egy ellentámadás során Kovtun bolondította meg a teljes huszti védelmet, egészen addig, amíg tizenhatoson belül fel nem rágták. A büntetőt Kudelko magabiztosan értékesítette. A 89. percben újabb Polena játékos jutott a kiállítás sorsára, ám ez már nem befolyásolta mérkőzés sorsát, így a találkozó a listavezető 2:1-es győzelmével fejeződött be. A játéknap meglepetését az FC Szerednye okozta, a husztiakkal azonos pontszámmal a tabella második helyén álló Ung-vidéki együttes az utolsó előtti Dolha otthonában szenvedett 1:0-s vereséget. A találkozón érdekessége egyébként, hogy a játékvezető mindkét együttes javára megítélt egy-egy büntetőt, de amíg a házigazdák a élni tudtak a kínálkozó lehetőséggel, addig a vendég szerednyeiek kihagyták azt. Kihasználta viszont közvetlen vetélytársai botlását a Nagyszőlősi FC, amely a játéknapon odahaza magabiztos 3:0-s diadalt aratott a Buzsora felett és ezzel pontszámban beérte őket. Tovább folytatódott a hétvégén a sereghajtó Kárpáti vesszőfutása, a hat találkozó óta nyeretlen volóciak ezúttal Munkácson z szenvedtek minimális 1:0-s vereséget.
Az ifi csapatok eredményei:
DJFK Munkács– FC Kárpáti Volóc +:-,
FC Obolony Huszt – FC Polena:0:0,
FC Borzsova Dolha – FC Szerednye 0:1,
Nagyszőlősi FC – FC Ilosvai Buzsora 3:0.
A tabella felső osztály felnőtt:

Név

Mérkőzés

GY

D

V

Pont

1

FC Polena

12

10

1

1

31

2

FC Szerednye

12

6

3

3

21

3

Nagyszőlősi FC

12

6

3

3

21

4

FC Obolony Huszt

12

7

0

5

21

5

DJFK Munkács

12

4

1

7

13

6

FC Borzsava Dolha

12

3

3

6

12

7

FC Ilosvai Buzsora

12

3

2

7

11

8

FC Kárpáti Volóc

12

2

1

9

7

Tabella felső osztály ifi:

Név

Mérkőzés

GY

D

V

Pont

1

FC Szerednye

12

8

2

2

26

2

DJFK Munkács

12

7

4

1

25

3

FC Obolony Huszt

12

6

6

0

24

4

Nagyszőlősi FC

12

6

4

2

22

5

FC Polena

12

5

1

6

16

6

FC Borzsava Dolha

12

2

2

8

8

7

FC Ilosvai Buzsora

12

1

3

8

6

8

FC Kárpáti Volóc

12

1

2

9

5

Kárpátlja.ma