Újabb változásokat fogadott el az FIA a 2019-es szezonra

Több 2019-es változtatást is elfogadott az FIA: észszerűsödik a rajtbüntetések szisztémája, emellett az autók tömege is még tovább nő a következő szezonra.

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) már az év végi díjátadó gálájára készül az oroszországi Szentpéterváron, szerdán viszont idén utoljára még a Motorsport Világtanácsa is összeült, és elfogadott pár, az F1 2019-es szezonjára vonatkozó változtatást is.

Ezek közül az egyik legjelentősebb a rajtbüntetések szisztémájának ésszerűsítése, amire az idén időnként tapasztalható időmérős visszásságok motiválták az FIA-t. 2018-as újdonság volt, hogy a 15 rajthelynél magasabb büntetést érő motorcserék esetén számolgatás helyett egyszerűen csak a mezőny végére sorolják az érintetteket. Ennek viszont lett egy nem várt hátulütője: több azonos büntetés esetén a rajtsorrendről az döntött, az érintettek milyen sorrendben hagyták el a boxutcát az első szabadedzésen, ami oda vezetett, hogy amikor az időmérő edzésre került sor, a büntetetteket semmi sem motiválta már a részvételre.

A következő idénytől ezen kívánnak változtatni, ezért módosították a szabályt. 2019-től azonos büntetések esetén az időmérős eredmény rangsorol, ami remélhetőleg arra ösztönzi a versenyzőket és a csapatokat, hogy még motorcsere esetén is megméressék magukat a kvalifikáción.

További változás, hogy aki kívül reked a 107%-os időhatáron, és csak az FIA külön engedélyével állhat föl a rajtrácsra, az automatikusan a mezőny végére kerül, még akkor is, ha motorcsere miatt másokat is a rajtrács végére soroltak.

Még mindig csak híznak az autók…

További szerdai szabálymódosítás, hogy jövőre még tovább emelkedik a versenyautók tömege. Az eredeti tervek 740 kilogrammos határt szabtak az autóknak, ám a mostani ülésen ezt az értéket további 3 kilogrammal 743 kilogrammra növelték a csapatok kérésére. Ennek hátterében az új aerodinamikai szabályokkal nagyobbá és nehezebbé váló szárnyak állnak

A következő évtől az autók mellett külön mérik majd a versenyzők tömegminimumát is, amit 80 kilogrammban állapítottak meg. Aki ez alatt marad, azt ballasztsúlyok használatára kötelezik a pilótafülkében meghatározott helyen.

Ehhez jön még, hogy a versenyen maximálisan elfogyasztható üzemanyag mennyiségét is növelik 5 kilogrammal 2018-hoz képest. Mindezt összeadva a versenyautók a futamok rajtjánál nagyjából 853 kilogrammot fognak nyomni (plusz az üzemanyag tömege, amit a rajttól célig tartó időszakon kívül használnak).

Apróbb változtatások és a végleges versenynaptár

További kisebb módosításokat is szabályba iktatott még az FIA. Engedélyezte például a csapatoknak, hogy a 2021-es szabályváltozásokhoz szükséges szimulációkhoz korlátlanul használhassák a számítógépes folyadékdinamikai programjukat, vagyis a CFD-t. Ahogy a szélcsatornánál, úgy normál esetben ezen eszköznél is megszabnak egy felső korlátot a használati időnek a költségkorlátozás jegyében, ám a megújulás, valamint az FIA és az F1 munkájának elősegítése érdekében az új aerodinamikai regulákra vonatkozóan ez alól most kivételt tettek. Ezt aligha bánják a legjobb felszereléssel rendelkezők, hiszen akár már a szabályok életbe lépése előtt komolyabb előnyre szert tehetnek az előzetes kutatásaik révén…

Egy önellentmondást feloldva az FIA 2019-től a biztonsági autós újraindítás pillanatában is még sárga zászlós jelzés lesz érvényben az eddigi zöld helyett. Az eddigi gyakorlat szerint a biztonsági autó kiállásakor már zöld utat kaptak a versenyzők, holott előzni még nem lehetett, csak a biztonsági autós vonal után. A jövőben a zöld zászlót is csak ezen vonaltól lendítik meg.

Az FIA emellett előírta, hogy a jövőben a teszteken is a versenyhétvégéken alkalmazott szabályok vonatkoznak az üzemanyag-használatra és tárolásra, miután észlelték, hogy egyes istállók nem követik az előírt biztonsági procedúrát, amikor nem muszáj.

A Motorsport Világtanács továbbá az októberben közzétettel megegyező formában jóváhagyta a Forma–1 2019-es versenynaptárát is, melyben ezzel már Austin neve mellől is végleg eltűnt az akkor még odatett csillag, mely a helyi szövetség jóváhagyásának hiányát jelezte. Az új idény is 21 versenyből áll, március 17-én kezdődik Ausztráliában, és december 1-jén ér véget Abu-Dzabiban. A Magyar Nagydíjat augusztus 4-én rendezik.

A 2019-es Forma–1-es versenynaptár:

Időpont Futam Helyszín
március 17. Ausztrál Nagydíj Melbourne
március 31. Bahreini Nagydíj Szahír
április 14. Kínai Nagydíj Sanghaj
április 28. Azeri Nagydíj Baku
május 12. Spanyol Nagydíj Barcelona
május 26. Monacói Nagydíj Monaco
június 9. Kanadai Nagydíj Montreal
június 23. Francia Nagydíj Le Castellet
június 30. Osztrák Nagydíj Spielberg
július 14. Brit Nagydíj Silverstone
július 28. Német Nagydíj Hockenheim
augusztus 4. Magyar Nagydíj Budapest
szeptember 1. Belga Nagydíj Spa-Francorchamp
szeptember 8. Olasz Nagydíj Monza
szeptember 22. Szingapúri Nagydíj Szingapúr
szeptember 29. Orosz Nagydíj Szocsi
október 13. Japán Nagydíj Szuzuka
október  27. Mexikói Nagydíj Mexikóváros
november 3. Amerikai Nagydíj Austin
november 17. Brazil Nagydíj Sao Paulo
december 1. Abu-dzabi Nagydíj Jasz Marina