Vettel abszolút rekordja, Webber 2. hellyel búcsúzott

A világbajnok Sebastian Vettel győzelemmel zárta nagyszerű évét: megnyerte a Formula–1-es Brazil Nagydíjat is Mark Webber és Fernando Alonso előtt.

A Red Bull német pilótája zsinórban kilencedik győzelmével beállította Alberto Ascari 1952-ben és 1953-ban felállított rekordját, és akárcsak Michael Schumacher 2004-ben, 13 futamot nyert meg az idényben. Webber a levezető körben levette a sisakját, így élvezte ki utolsó kilométereit F1-es autóban. A konstruktőr-vb 2. helyén a Mercedes zárt, megelőzve a Ferrarit.
Elmaradt az eső a Brazil Nagydíjon, így Sebastian Vettelnek csak egy körön át kellett küzdenie az első helyért Interlagosban. A rajt után visszaesett Nico Rosberg mögé, de az első kör végén megelőzte honfitársát, és utána már nem forgott veszélyben a győzelme. Lógott az eső lába, de nem volt szükség esős vagy átmeneti gumikra.
Az egyetlen izgalmas pillanata az volt, amikor a második kerékcseréje során, amikor Valtteri Bottas és Lewis Hamilton ütközött, és hirtelen behívták, a jobb első kereke nem lett meg, és sok időt veszített. Végül azonban Webber és Alonso is mögötte maradt, és megőrizte első helyét.
Webber a rajtnál visszaesett az ötödik helyre, de miután a két Mercedesen átküzdötte magát, Alonsót többször is meg kellet előznie, mert a spanyol a boxkiállásaival rendre elé került. Az ausztrál karrierje 42. dobogós helyezésével és a verseny leggyorsabb körével búcsúzott, a levezető körben a bukósisakját is levette, és élvezte a menetszelet.
Alonso dobogón zárta a szezont, de a verseny utáni interjúból úgy tűnt, szívesen lemondott volna erről a helyezésről Felipe Massa javára, ám a brazilt áthajtásos büntetésre a boxba szólították, mert a boxutca bejáratánál átszelte a vonalat, amit nem lett volna szabad.
A Mercedes Rosberg 5. és a Bottas kilökéséért szintén büntetést kapó Hamilton 9. helyezésével tette biztossá 2. helyét a konstruktőr-vb-ben.
A McLaren idei legjobb eredményét érte el Jenson Button 4. és az elköszönő Sergio Pérez 6. helyezésével.
Folytatás március közepén Ausztráliában, immár V6-os motorokkal.
Forrás: nemzetisport.hu