Visszatérhet a Maláj Nagydíj?

Miután az országban ismét a Forma–1-et pártoló Dr. Mahathir bin Mohamadot választották meg miniszterelnöknek, nem tűnik elképzelhetetlennek, hogy a királykategória egy rövid szünet után visszatér Malajziába.

Sepang 1999 és 2017 között megszakítás nélkül vendégül látta a Forma–1 mezőnyét, a szervezők azonban szerződést bontottak a sportág vezetőivel, miután úgy ítélték meg, a futam túl drága, haszna pedig „meglehetősen korlátozott”. Ezen felül a pálya tulajdonosai inkább a motorversenyekre szerettek volna komolyabb hangsúlyt fektetni.

A napokban viszont fölmerült, a Maláj Nagydíj visszatérhet a versenynaptárba, az ország rég/új elnöke, Mahathir bin Mohamad (kinek korábbi ciklusa alatt rendezték az első sepangi futamot) ugyanis örülne, ha vissza tudnák csábítani a királykategóriát.

A politikus egy konferencián beszélt a Forma–1-es futamról, amit reményei szerint 2021-ben újra megrendezhetnek majd. Elmondta, érzése szerint az országban továbbra is nagy az érdeklődés a versenyzés királykategóriája iránt (2017 előtt ennek csökkenése is a távozás indokai között volt). Úgy érzi, az esemény elérhetné a 100 ezer fős nézőszámot.

A pálya igazgatója, Razlan Razali valamivel óvatosabb volt. Elmondta, 2021 előtt nem szeretnének F1-es futamot rendezni, bár a kategóriával kapcsolatos hírek kezdik őt is meggyőzni, hogy a következő években tovább fejlődhet a versenyzés, izgalmasabbak lehetnek a futamok.

Kitért arra is, hogy a Liberty Media előnyben részesíti az utcai versenyeket, ezért előfordulhat az is, hogy bár ők vissza akarnak térni, a Forma–1 kereskedelmi jogainak birtokosa nem kér az együttműködésből (szavaiból kiszűrhető, hogy ő mindenképpen Sepanggal számol a nagydíj kapcsán). Éppen ezért türelemre int, és arra, az illetékesen higgadtan figyeljék az F1 körüli híreket.