144 milliós büntetés az RTL Klubnak

A médiahatóság döntése csak a Való Világ tavalyi adásaira vonatkozik, a 2011-es panaszok utáni ítélet még ezután jön.

Az NMHH 130 millió forintra bírságolta az RTL Klubot a csatorna valóságshow-jának tavalyi adásaiban elkövetett szabálysértések miatt. További 14 millió forintot a reklámtörvény megsértése miatt kell fizetnie a csatornának, mert tavaly még tilos volt a termékelhelyezés.

A mostani döntés a Való Világ 2010-es adásainak felülvizsgálata után született. A beérkezett panaszok alapján harmincnyolc adásban találtak szabálysértést, amelyek közül a leggyakoribb eset a rossz korhatár-besorolás volt, vagyis hogy az adás idején nem a megfelelő karika került a képernyőre.

A médiatanács összességében megállapította, hogy a műsorra jellemző volt „a hatásvadász feldolgozási mód”, és halmozottan megjelent benne az agresszió, a hisztéria, a szexualitás, az intrika, a trágárság, illetve az alkohol- és cigarettafogyasztás. Mindezek alkalmasak voltak a kiskorúak személyiségfejlődésének súlyos, negatív befolyásolására, ezek alapján a műsorokat „16-os karikával kellett volna ellátni.”

Az egyes epizódok műsorelőzeteseit az azokhoz fűződő hibás életkorhatári besorolás miatt rossz időpontban sugározta az RTL Klub. Ez összesen több mint száznegyven alkalommal történt meg – emelte ki Kiricsi Karola, az NMHH szóvivője.

A 2011-es ValóVilág-műsorokkal kapcsolatos panaszokat illetően a médiatanács egyelőre nem egyeztetett az RTL Klubbal, így a bírságok kiszabása is hátravan még. A RTL Klub bíróságon támadja meg a döntést.

Hír24