A 21. század dementora

J. K. Rowling Harry Potter-sorozatában így ír az Azkaban őreiről: a dementorok amerre járnak, kiszívják a levegőből a békét, a reményt és a boldogságot. Kiszippantanak az emberekből minden kellemes érzést, minden boldog emléket. Azkabanban a rabok a saját fejükbe vannak bezárva, hisz egyetlen derűs gondolatuk sincs.
Mindez egy regénybeli fikció, ám a kiszipolyozottság, a lelki üresség érzése sajnos a mai, modern és egyre inkább elmagányosodó világunkban nagyon is valóságos jelenség, csak depresszió néven ismerjük.
Sokszor mondjuk mi magunk is, ha rosszkedvűek, lehangoltak vagyunk valami oknál fogva, hogy „olyan depressziós vagyok”. De valóban minden esetben erről a betegségről van szó, vagy olyan sok tévhit kering a depresszióval kapcsolatban, hogy könnyelműen bármire, vagy ami rosszabb, bárkire stigmaként sütjük? S gyakran ennek a fordítottja is előfordul, hogy egy valóban depressziós beteget próbálunk teljesíthetetlen elvárásként arra buzdítani, hogy szedje össze magát, hiszen csak egy kis közérzeti zavarról van szó.

Mit jelent igazából a depresszió? Mik a kiváltó okai, tünetei? Hogyan előzhető meg? Ezekre a kérdésekre igyekezett választ adni Székely András, a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének elnöke, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom képviselője január 16-án Beregszászban tartott előadásában. A Kezünkben a Jövő Alapítvány meghívására érkezett előadó elmondta, hogy az Európai Szövetség a Depresszió Ellen (EAAD) szervezet azért jött létre, hogy megelőzze a depressziót, s a belőle oly sokszor következő öngyilkossági kísérleteket, melyeket a magyarok sajnos sokkal nagyobb arányban követnek el, mint a környező népek bármelyike. A WHO szerint a depresszió 2020-ra a legnagyobb népbetegséggé válhat a világon. Érdekes tény, hogy a primitív törzsek között egyáltalán nem fordul elő depresszió, vagyis összefüggés van a modernizáció és a betegség kialakulása között. A kutatások azt bizonyítják, hogy a nők körében kétszer gyakrabban fordul elő, mint a férfiaknál. Azonban tudnunk kell azt is, hogy a depresszió, amit a kutatások során mérnek, nem más, mint a női depresszió. A férfiak esetében ugyanazok a jelenségek gyakran nem a lehangoltság, érdektelenség tüneteivel jelentkeznek, hanem alkohol- és más szenvedélybetegségek, vagy munkamánia képében. Vagyis a depresszió nőknél és férfiaknál különböző lehet. Amennyiben ezeket a tüneteket is figyelembe vesszük, akkor láthatjuk, hogy a férfiaknál sokkal magasabb a ráta. A felismerést mindkét nem esetében megnehezítheti az is, hogy a depresszió valamilyen testi tünetet idézhet elő, ami elfedi a valódi betegséget. Vagy amennyiben az orvos megállapítja, a beteg fél elfogadni, mások előtt beismerni azt, és sok esetben nem kap megfelelő kezelést. Nem szégyelljük, ha megfáztunk, vagy eltört a lábunk, de ha depressziósak vagyunk, azt igen. Vajon miért érezzük a társadalom által megbélyegezve magunkat egy tőlünk független betegségtől, ami bárkinél előfordulhat?
Már gyerekkorban megtanuljuk, mit tegyünk, ha az utcán összeesik előttünk egy ember, ám azt nem, hogy mit tegyünk, ha lelkileg esik össze valaki. A depresszió sok esetben vezet öngyilkossághoz, pedig gyógyszeres kezeléssel és pszichoterápiával eredményesen kezelhető. S itt nagy felelőssége van a környezetnek, amely a laikus diagnosztizációt kerülve orvoshoz, s a megfelelő szakemberhez irányíthatja a beteget.
Sokat tehetünk a megelőzésért is, hiszen ahogy Kopp Mária pszichológus vallotta, lelki egészségünk megőrzése szempontjából a társadalmi tőke megerősítése a legfontosabb. Szükségünk van az emberi kapcsolatokra, egymásra ahhoz, hogy békében tudjunk élni önmagunkkal és a világgal. Isten nem véletlenül alkotott minket társas lénynek, hanem azért, mert a legnagyobb ajándék, amit másoknak adhatunk, az saját magunk, és az őszinte odafigyelésünk.

A rendezvény a Nemzetstratégiai Kutatóintézet segítségével valósult meg.

https://ifightdepression.com/hu/

Sütő Éva

Kárpátalja.ma