vezetekes telefon 01

A hiba nem az ön készülékében van… – Ukrtelekomi anomáliák

Ha egy szolgáltatásért szinte évről évre többet kell fizetni, akkor attól az ember joggal várja el azt is, hogy annak a minősége is ennek egyenes arányában javul.
Nos, mintha ennek pont az ellenkezőjét tapasztalnánk a Beregszászi járás vezetékes telefonszolgáltatása terén. Amíg 2011 februárjában még csupán 12 hrivnya 2 kopijkába került egy vezetékes telefonnak a havi díja, addig mostanra ez az összeg 31 hrivnya 58 kopijkát tesz ki. Már hallom is a legtöbb olvasó megjegyzését, hogy ugyan kinek van manapság szüksége vezetékes telefonra, hiszen már mindenkinek van mobilja…
Pedig, higgyék el, főleg faluhelyen nagyon sok idős ember számára még mindig a vezetékes telefon jelenti az egyik legfontosabb kapcsolatot a külvilággal. Vagyis, jelentené, ha nem lenne egyre több hiba a hálózati kapcsolatban. A múlt héten például Badalóban napokig „süketek” voltak a telefonvonalak. Persze nem is lehet csodálkozni ezen, mivel a Badalóból Beregszászba tartó út mentén – Tiszacsoma és Macsola között – már hónapok óta a kidőlés határán áll az egyik telefonpózna. Az illetékeseknek ez idő alatt már számtalanszor jelentették a meghibásodás mellett balesetveszélyt is jelentő helyzetet, mindhiába…
Ilyen előzmények után nem is lehet csodálkozni azon, hogy egyre többen mondják vissza a vezetékes telefonszolgáltatás által nyújtott ,,kényelmeket”.
P.S. Időközben az említett oszlop végleg ,,beadta a derekát”, vagyis teljesen kidőlt, most a szomszédos oszlopok tartják levegőben a telefonkábeleket…

tamási