A kárpátaljai mentőszolgálat csapata győzött az összukrajnai versenyen

A napokban került megrendezésre a Cserkaszi egészségügyi rally – 2018 elnevezésű verseny, melyen 40 csapat gyűlt össze. Az orvosok, felcserek, veterán orvosok, diákok és külföldi paramedicinális csapatok háromnapos megmérettetésen vannak túl.

A csapatok a helyzeteket maximális pontossággal és szakszerűséggel modellezték. A mentőautók sofőrjeinek meg kellett mutatniuk gyorsaságukat és ügyességüket a nehezített forgalmi körülmények között, a csoportoknak pedig számos elsősegélynyújtási gyakorlatot kellett bemutatniuk protokollnak megfelelően. A 40 csapat összesen 14 feladatot teljesített. A zsűri ukrajnai, litvániai, kanadai, izraeli és egyesült államoki  szakemberekből állt.

Kárpátalját Szerhij Bodnar orvos, Eduard Horzo gyakornokorvos, Mikola Hlivcsak felcser és Csuha Attila sofőr képviselhette. Az első aranyérmet Csuha Attila kapta a sofőrök megmérettetésekor nyújtott kiváló teljesítményéért, ezt követően pedig a kárpátaljai csapat a további feladatok értékelésénél is a legjobb eredményt nyújtotta, így hazahozhatta az első helyért járó kupát.

A hagyományok szerint a következő évi versenyt abban a megyében kell megszervezni, melynek csapata a dobogó első fokára állhatott, így jövőre Kárpátalján mutathatják be tudásukat Ukrajna mentőszolgálatai.