A kék fény káros hatásai

Az emberek soha eddig a történelem során nem voltak kitéve annyi kék fénynek, mint manapság. Míg őseink csak a napsugarakból kaptak kék fényt, ránk már a különféle digitális eszközeink képernyői is árasztják.

Alvásproblémákat okozhat
A kék fény – egészséges mennyiségben – jó hatással van a hangulatunkra, illetve a koncentrálási készségünkre, viszont túlzott mennyiségben már kifejezetten egészségtelen. Ezért is kell ügyelnünk arra, hogy napi szinten mennyi időt töltünk „kütyüzéssel” – különösen azoknak, akiket a munkájuk is nap több órára egy monitor elé köt.

Akik túl sokat vannak kitéve kék fénynek, nagyon gyakran küzdenek alvásproblémákkal. Az extrém mennyiség nem csak az elalvást nehezíti meg, hanem az alvás minőségét is rontja. Több kutatás is igazolja, hogy a kék fény felboríthatja a cirkadián ritmust, ami miatt éjjel álmatlanabbak, napközben pedig fáradtabbak, dekoncentráltabbak lehetünk, mivel csökkenti a melatonin kiválasztását. A jó hír, hogy speciális lencséjű fényszűrő szemüveggel csökkenthető a káros hatás.

Hozzájárulhat a cukorbetegséghez is
A kék fény éppen a cirkadián ritmust befolyásoló hatása miatt hozzájárulhat a cukorbetegség, illetve az elhízás kialakulásához, feltéve, hogy túl sokat kapunk belőle. Kutatások igazolják, hogy azoknak az embereknek, akiknek a cirkadián ritmusa – ami azalvásés ébrenlét idejét szabályozza – nem működik megfelelően magasabb a vércukorszintje, ami prediabéteszhez, illetve hízáshoz vezethet.

Szemünk egészségére is veszélyes
Mivel a szemünk önmagában nem tudja megfelelően kiszűrni, illetve blokkolni a kék fényt, a fénysugarak a szaruhártyán áthatolva eljutnak a retináig. Az University of Toledo kutatása kiderítette, hogy ez károsítja a retina fényérzékeny sejtjeit, amely a makuladegenerációhoz hasonló elváltozásokat okoz. Szintén a szemünk egészsége szempontjából rossz hír, hogy mivel a számítógép előtt ülve kevesebbet pislogunk, a szemünket fokozott terhelés éri, ami miatt hamarabb elromolhat a szemünk, gyengülhet a látásunk. Ezért is fontos, hogy a rendszeresen számítógép, illetve egyéb, képernyő előtt zajló munkát végzők speciális, sárgára színezett lencséjű védőszemüveget hordjanak. Ha valakinek szürkehályog-műtétje volt, annak ezt még komolyabban kell vennie, éppen a kék fény retinakárosító hatása miatt.

Hogy védekezhetünk ellene?
Ha szeretnénk védekezni a kék fény ellen, akkor a szabadban erős napsütésben hordjunk sapkát, kalapot, a hálószobából száműzzük a kütyüket, és együnk olyan ételeket, amikben sok a lutein és a zeaxanthin, mert ezek jót tesznek a szemnek. Utóbbiak közé tartoznak a tojás sárgája, a kukorica, a kiwi, a szőlő, a spenót és a cukkini is.