A költészet napján ne feledkezzünk meg erről
A haiku tipikus japán verstípus, bár akár külön műfajként is tekinthetnénk rá. Ennek ellenére a 20. és a 21. században divattá vált a verselés e formája az ázsiai szigetországon kívül, így hazánkban is.
Olyannyira, hogy ma, a mikor egész nap a költészetet – és elsősorban a magyar költészetet – ünnepeljük, nem feledkezhetünk meg a haiku művelőiről. Ők azok, akik 17 szótagban (eredetileg morában, így még nehezebb) fejezik ki gondolataikat, érzéseiket. A haiku kötött versforma, mai nyugati formájában három soros (5-7-5 szótag), rímtelen vers. Ha a hagyományokhoz szeretne valaki ragaszkodni, akkor valamilyen természeti képet kell használnia haikujában – ma azonban ezt a szabályt már csak kevesen használják.
80
Ennek ellenére igazi kihívás akár csak egy gondolatot is kifejezni költői módon, mindössze 17 szótagban. Szinte mindenki megpróbálkozik a haiku-költészettel, aki versírásra adja a fejét – van aki sikerrel jár, van aki nem. A japán versek mellett azonban költészetet szerető ember nem mehet el bekötött szemmel. Különösen igaz ez akkor, ha magyar költők tollából származó haikukkal találkozunk.
Mert a haiku nem egyszerűen nyelvi bravúr. Valójában lelki bravúrról kell beszélnünk, ha a japán vers-miniatúrákat próbáljuk megközelíteni. Ez a tényező vezetett rengeteg híres és kevésbé híres költőt a haiku világába József Attilától Kosztolányi Dezsőn át Fodor Ákosig. Van köztük, aki csak fordította a verseket, van, aki nem tartotta be az előírt szótagszámot és van, aki szigorúan vette – veszi – a formai követelményeket. Valami azonban közös bennük – a vers a lelkük mélyéről jön, mert aki jó haikut akar írni, annak eggyé kell válnia a saját gondolataival.
Forrás: stop.hu