A legjobb idegnyugtató gyógynövények

Ha idegesek és feszültek vagyunk, nem kell feltétlenül mindjárt a gyógyszeres szekrényben keresgélnünk. Gyógynövényekkel is kiváló hatást érhetünk el, ráadásul teljesen természetes és vegyszermentes módon.

Kerti székfű

Ez a növény képes hatékonyan megnyugtatni az idegrendszert, nem véletlen, hogy már az ókori görögök is használták nem csak erre, hanem gyulladáscsökkentésre is, miután felfedezték a gyógyító erejét. A kerti székfű remek orvosság migrénre, fejfájásra, viszont azt tudni kell róla, hogy nem úgy működik, mint a hagyományos fájdalomcsillapítók, tehát nem tudjuk csak úgy bevenni, ha rosszul érezzük magunkat. Néhány héten át rendszeresen fogyasztva azonban igen nagy hatékonysággal képes megelőzni, illetve megakadályozni a fejfájást és a migrénes rohamokat. Ha napi három csészével iszunk belőle, azzal enyhíthetjük az idegi eredetű fájdalmakat és az idegfeszültséget is.

kerti_szekfu

Csalán

A csalán kutatások szerint képes szabályozni azt, hogy az idegrendszer hogyan továbbítja a fájdalomérzetet, ezért idegi eredetű fájdalmak, például arhtritisz csillapításában is hatékony lehet. Kutatások szerint azoknak, akik csalánnal is kezelték az ilyen jellegű problémáikat, jóval kevesebb gyógyszerre volt szükségük. A csalán fogyasztható tea formájában, de leves is készülhet belőle.

Zsálya

A zsálya – az íze mellett – talán leginkább memóriafokozó hatásáról ismert, pedig természetes szorongásoldóként is megállja a helyét. Ha naponta megiszunk pár csésze zsályateát, tapasztalni fogjuk, hogy az idegeink kisimulnak, ezáltal sokkal jobb lesz a hangulatunk is. Arra viszont ügyeljünk, hogy ne használjunk zsályát, ha hajlamosak vagyunk a migrénre.

zsalya

Valeriána

Idegnyugtató hatása régóta ismert, citromfűvel kombinálva hatékonyan kezelhetünk vele nyugtalanságot, alvászavarokat és hiperaktivitást is. A legjobb tinktúra formájában alkalmazni, de ha rendszeresen szedünk valamilyen gyógyszert, előtte kérjük ki az orvosunk tanácsát.