A nagymuzsalyi „rákóczisok” Zemplénben

A magyarországi Rákóczi Szövetség diákutaztatási programjának keretében meghirdetett, nyertes pályázat eredményeként június 8–9-én anyaországi honismereti kiránduláson vett részt a Rákóczi Szövetség Nagymuzsalyi Alapszervezetének húsz tagja, valamint a település középiskolájának nyolc pedagógusa Jakab Erika tanárnőnek, a helyi KMKSZ-alapszervezet elnökének vezetésével.

„Az utazási pályázat feltételeként fel kellett vennünk a kapcsolatot egy magyarországi befogadó tanintézménnyel – mondja Jakab Erika. – Mi a sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégiumot választottuk, melynek történelemtanára, Remeczky Imre kétnapos honismereti kirándulást szervezett számunkra.”

A nagymuzsalyiak az első napot az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium megtekintésével kezdték. „Híres intézményről van szó: egykor Kossuth Lajos és Csokonay Vitéz Mihály is itt tanult. Számunkra a tanintézmény mégis azért volt unikális, mert anno ezen falak között tanított hét éven át Nagymuzsaly híres nyelvész-szülötte, a magyar nyelv eredetéről monográfiát írt Beregszászi Nagy Pál. Tiszteletére megkoszorúztuk az iskola emlékfalát, majd elénekeltük a Himnuszt” – meséli élményeit a tanárnő.

A muzsalyiak háromórás sétatúra keretében megtekintették a sárospataki várat és annak múzeumait, majd egy ún. történelmi játszótéren – több más erőt és ügyességet igénylő játék mellett – kipróbálták a várfoglalást is.

„Másnap zempléni autóbuszos túra következett: első lépésként a Boldogkői Várat kerestük fel, ahol – a gyönyörű kilátás mellett – a magyar történelmi csatákat ólomkatonákkal illusztráló kiállítás nyűgözött le bennünket. Majd Vizsolyba utaztunk, ahol ellátogattunk abba a jelenleg tájházként funkcionáló épületbe is, ahol egykor Károli Gáspárék az első Biblia nyomtatását végezték. Ennek történetét a gyerekek korhű öltözékben el is játszották.

A református templomban megtekintettük még a Vizsolyi Biblia egyik eredeti példányát, majd programunk zárásaként ellátogattunk a magaslaton álló, még a tatárjárás előtt épült füzéri várba is. Hála sárospataki vendéglátóinknak, felejthetetlen élményekkel gazdagodva tértünk haza Nagymuzsalyba” – zárta beszámolóját Jakab Erika.

F.Zs.
Kárpátalja hetilap