Adventi családi délután az összefogás jegyében

Az elmúlt vasárnap, december 14-én zsúfolásig megtelt a beregszászi főiskola nagyterme. Adventi családi délutánra gyűltek össze több százan a helyi római katolikusok, reformátusok és a cserkészközösség tagjai.

A legkisebb gyermekektől kezdve a fiatalokon át egészen a szülőkig, nagyszülőkig minden korosztály képviseltette magát. A résztvevők az adventi délutánon karácsonyi énekekkel hangolódtak a közelgő ünnepre, majd egy közös áhítat következett. Rendhagyó alkalom volt ez Beregszász életében, hiszen az egymás felé nyitás és a közös ünneplés jegyében telt a délután.
Elsőként dr. Orosz Ildikó házigazda, a Rákóczi-főiskola elnöke köszöntette a családokat. Beszédében kihangsúlyozta, hogy legyünk büszkék saját ünnepeinkre és ne a nyugati, amerikai hagyományokat kövessük. Minden idegen ünnepnek van megfelelője a magyar szokásvilágban is, a mi feladatunk azokat őrizni és továbbadni. Engedjük be otthonainkba a kántálókat és a betlehemeseket, hiszen Krisztus születését hirdetik az egész világnak.
Taracközi Ferenc református lelkész és Losák István római katolikus plébános adventi gondolatokat osztott meg az egybegyűltekkel. Végül Jakab Annamária, a Beregszászi 4. Sz. Bendász István Cserkészcsapat vezetője köszöntette és invitálta a kézműves termekbe a résztvevőket. Mindhárom felszólaló kiemelte beszédében, hogy Isten szeretete és a Megváltó születése mindannyiunkat összeköt, ezért az ünnep kiteljesedését jelenti, ha közösen várakozunk Jézus születésére. A szívhez szóló gondolatok lelki töltetet adhatnak az adventi várakozásban, a kézzel készített tárgyakkal pedig átélhetjük az ajándékozás igazi, szeretetteljes élményét. A saját magunk által készített ajándékokban ugyanis benne van szeretetünk, ezáltal elkerülhetjük, hogy a karácsony csak a vásárlásról és az anyagiakról szóljon.
A katolikus egyházi hagyományban advent harmadik vasárnapja az öröm vasárnapja, így ezzel a családi alkalommal is igyekeztek erre az örömteli várakozásra buzdítani a szervezők. A kézműves termekben 18 féle foglalkozást próbálhattak ki a gyerekek. A hagyományos technikák közül csuhéangyalkát, mézeskalácsot és viaszgyertyát készíthettek, az újrahasznosítás jegyében pedig teafilterpapírból és kávékapszulából alkothattak képeslapokat, díszeket. Emellett makaróniból, dióból, zseníliadrótból, papírból, pamutból készültek karácsonyfadíszek. A legkisebbeket játszósarok várta.
A rendezvény végén a Csörömpölők Együttes adott koncertet, ahol a résztvevők táncra is perdülhettek a fülbemászó dallamokra. A délután folyamán a szervezők süteményekkel és teával kedveskedtek a megjelent családoknak.

Jakab Annamária
Kárpátalja.ma