Aki öregebb – az bölcsebb is?

Okos vagyok, mert öreg vagyok!

Az idősebbek valóban bölcsebbek is, legalábbis egy új tanulmány szerint jobb döntéseket hoznak, mint a fiatalok.

A Texas Egyetem pszichológusai egy kutatás során arra keresték a választ, hogy vajon van-e alapja az öregekkel való pozitív elfogultságnak, miszerint ők bölcsebbek is.

A kutatásba bevont fiatal egyetemisták jellemzően jobbnak bizonyultak az azonnali jutalommal járó döntések meghozatalában, a hosszú távú döntésekben azonban – amelyek a jövőbeli életükre is kihathatnak – az idősebb, 60-80 éves korosztály minősült sikeresebbnek.

Korábbi tanulmányokból már kiderült, hogy az emberi döntéshozatal képessége idővel romlik, ebben a kutatásban azonban a résztvevőknek egyszerre csak egy döntésre kellett koncentrálniuk.

„A fiatal felnőttek jobbak voltak, ha csak az azonnal hasznot hozó szempontokat kellett figyelembe venniük, a második kísérletben azonban már számolniuk kellett azzal, hogy mik lesznek a döntéseik későbbi következményei. Minél több tapasztalattal rendelkezik valaki ezen a téren, annál jobb döntést tud hozni” – magyarázta Dr. Darrell Worthy, a kutatás vezetője.

A kutatók szerint ennek az lehet az oka, hogy az emberek fiatalon a döntéseket az agy úgynevezett ventrális striatum részében hozzák meg, amely a jutalmazással van összefüggésben. A kor előrehaladtával ennek a területnek a működése azonban csökken, ezért az idősek ezt a hiányt kompenzálva az agyuk megfontolt, racionális döntésekért felelős frontális agykérgét használják.

forrás:egészségkalauz.hu