Apa-fia program a nagycsaládosoknál

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) apa-fia programot hirdetett meg. A részvétel feltétele egy önkéntes vagy karitatív munkáról készült kép és videó volt. A programot május 18-19-én tartották meg.

Szombat reggel a gyors határátkelést követően indult 50 fős csapatunk Debrecenbe, melyen 25 apuka és fia vett részt. Az út hangulatosan telt, mindenki rövid ismertetőt mondott magáról és családjáról.

Először az élményfürdőbe érkeztünk, ahol egész délután nagy pancsolások és csúszdázások voltak. A nagyobb gyerekek közül, akik bátrabbak voltak még szaltóztak is a vízben, az édesapák pedig csúszásbajnokságot rendeztek, akik közül a csongori Marton Tibor nyerte az első helyet. Megebédeltünk, majd a délután folyamán még volt lehetőségünk jacuzzizni, hullám medencézni, volt sodró folyosó és mászófal is. Este elfáradva tértünk szálláshelyünkre.

Másnap, reggeli után a Szent László Római Katolikus templomban és a Debreceni nagytemplomban misén illetve istentiszteleten vettünk részt. Ezután elindultunk a Kerekerdő élményparkba, mely Magyarország egyik legszínvonalasabb parkja. A gyerekek rengeteg élményelemet próbálhattak ki: a dodzsemet, kötélpályákat, kalandpályákat, rengeteg játszóteret, illetve interaktív mesejeleneteket nézhettek meg: a Jancsi és Juliskát, Hófehérke és a hét törpét, Piroska és a farkast.

Délutánra mindenki elfáradt a tartalmas naptól, amely igazán jó alkalomnak bizonyult arra, hogy az apák még közelebb kerüljenek fiaikhoz, s mélyítsék kapcsolatukat. Hazafelé úton mindenkinek öröm és elégedettség sugárzott az arcáról.

Szeretnénk köszönetet mondani a KMNE-nek, a szervezőknek és a magyar kormánynak, hogy megvalósulhatott ez az emlékezetes program.

Birta János,
résztvevő