Aranyősz fesztivál Csonkapapiban

Megállni a rohanásban és időt szánni egymásra – ettől a céltól vezérelve szervezett Aranyősz fesztivált a KMKSZ ISZ Csonkapapi Alapszervezete október 14-én a tóháti településen.

Az időjárás is igazodott az ünnepség címéhez, hisz kora délutántól aranyló napsütés fogadta a helyszínre látogatókat, akik elsőként a kispályás focitornán labdába rúgóknak szurkolhattak.

– Szeptemberben alakult a szervezetünk. Azóta csatlakoztunk a Tiszta Kárpátalja! programhoz, majd a hetyeni ifjúsági szervezettel összefogva láttunk hozzá a mai nap megvalósításához – nyilatkozta a megnyitót követően a Kárpátalja.ma tudósítójának Pallagi László, a papi szervezet elnöke. – Egész évben keményen dolgozunk, sokan külföldre kényszerülnek, hogy eltartsák családjukat. Szerettünk volna lassítani egy kicsit, lehetőséget biztosítani a közös ünneplésre, a találkozásra.

Színes kulturális programmal készültek az alkalomra a település fiataljai, akik szépségüket és ügyességüket is bizonyították a délután folyamán. Az est egyik fénypontja a HazaFiak fellépése volt. A helyi fiatalok – bár több fellépést tudhatnak maguk mögött – először mutatták meg tehetségüket hazai terepen, s mondanunk sem kell, osztatlan sikert arattak.

Nem csalódtak a tombolát vásárlók sem – számos értékes ajándékot sorsoltak ki. A helyi református lelkész felajánlásának köszönhetően két kerékpár és egy számítógép is gazdára talált. Megválasztották a táncparkett ördögeit és elkelt a bőségesen megrakott ünnepi kosár is. Noha bálkirálynőt nem avattak, a település lakói reménykednek abban, hogy az ismeretlen vásárlónak végül sikerült megtalálnia kedvesét.

Kárpátalja.ma