Az autizmus rejtélyei

 

Számos kutató keresi a választ arra, miért lesz valaki autista. Egy brit oknyomozó újságírónak köszönhetően az már kiderült, hogy az oltásokkal csak riogatták a szülőket.


Sokan csak az Esőember című filmből hallottak az autizmusról, és azt gondolják, hogy az autisták olyanok, mint a Dustin Hoffmann alakította Raymond. Ennél azonban sokkal komplexebb fejlődési zavarról van szó, és kialakulásának az okai is rendkívül sokrétűek.

Számos kutató keresi a választ arra, miért lesz valaki autista. Az egyik legismertebb tanulmányt ebben a témában 12 évvel ezelőtt jelentette meg egy Andrew Wakefield nevű brit orvos. Ő azt állította, hogy a kombinált mumpsz-kanyaró-rubeola elleni védőoltás – amelyet Magyarországon minden kisgyerek megkap – autizmust okoz.

 

Cikkének megjelenése után oltásellenes mozgalmak indultak sok országban, leginkább az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban, de nálunk is. Aztán kiderült: a tanulmány csalás, szerzője meghamísított és eltorzított adatokat – pénzért cserébe. Pedig sok szülő elhitte, hogy az oltás okozta a gyermeke betegségét, hiszen az autizmus első tünetei másfél és két éves kor között jelentkeznek, épp akkor, amikor a gyerekek ezt a védőoltást megkapják. Ráadásul sok gyermeket azért nem oltottak be világszerte az esetenként súlyos szövődményeket is okozó betegségek ellen, mert a szüleik féltek, hogy gyermekük autista lesz.

A hamis tanulmány hátterét a The Sunday Times, brit lap oknyomozó újságírója, Brian Deer derítette fel. Hét évig dolgozott az ügyön.

Bizonyítékokat talált arra, hogy a kutatás során Wakefield megváltozatott, eltorzított adatokat. Az eredeti, nagy szenzációt kiváltó cikkben 12 gyerekről írnak, akiket a szüleik vittek be egy londoni kórházba. A szülők azt mondták, hogy a gyerekek autisztikusan viselkednek. Nyolcan a szülők közül a kutatás szerint az állították, hogy 14 nappal azután jelentkeztek a problémák, hogy a gyerekek megkapták a kombinált mumpsz-kanyaró-rubeola elleni oltást. A nyomozás során kiderült, a szülők nagy része tagja volt egy védőoltás ellenes kampánycsoportnak, amelyet egy ügyvédi iroda alapított Nagy-Britanniában azért, hogy ezekkel az állításokkal előhozakodjon.

Kiderült az is, hogy Wakefield már két évvel a tanulmány publikálása előtt megbízást kapott ettől az ügyvédi irodától. Csakhogy miközben dolgozott, kiderült, a gyerekek nem produkálták azokat a tüneteket, amelyeket kellett volna, ahhoz, hogy az oltásgyártókat megvádolják. Ezért változtatta meg az esetleírásokat és a diagnózisokat is a gyerekek kórtörténetében.

A nyomozás során rájöttek például arra is, hogy a vizsgálatban résztvevő gyerekek egy része már az oltás beadása előtt mutatta az autizmus tüneteit, míg másik részük csak az oltás után, és volt köztük olyan gyerek, aki egyáltalán nem is autista. Ráadásul a cikkben azt állította, hogy ezeknek a gyerekeknek idült bélgyulladásos tüneteik is voltak. Az ügyvédekkel abban állapodtak meg, hogy ezt is bizonyítja majd, de a kórházi jelentések arról tanúskodnak, hogy ezek a tünetek nem léteztek.

A bizonyítékok mind arra utalnak, hogy Wakefieldet azért bérelték fel, hogy megtámadja az oltások gyártóit – mondja Brian Deer. Két évvel a publikálsá előtt egy levélben adott instrukciókat az ügyvéd Wakefieldnek arra vonatkozóan, hogy miket kell majd bizonyítania. Előkerültek olyan dokumentumok is, amelyeket még a kutatás megkezdése előtt írtak a brit kormány jogsegélyszolgálatának, azzal a szándékkal, hogy megindítsák a pert a vakcinagyártó ellen.

Az iratok sok forrásból származnak, de mind bizonyítják, mi volt a szándék. Wakefield teljesen elutasító volt, nem válaszol egyetlen kérdésre sem, csak internes írásokban támadja az ellene felhozott bizonyítékokat. A brit orvosi kamara vizsgálatát követően egy 217 napig tartó nyilvános meghallgatást is tartottak az ügyben. Ennek eredményeként megvonták Wakefield engedélyét. Az eredeti tanulmányt a The Lancet orvosi folyóira visszavonta, és más szakalapok is így tettek. Wakefield szakmailag ellehetetlenült.

A hamis tanulmány Magyarországon is ismertté vált, de az autistákkal foglalkozó szakemberek már a megjelenését követően tudták, hogy teljesen téves a felvetés – mondta műsorunknak Dr. Simó Judit, gyermekpszichiáter, autizmus-szakértő.

Sok szülővel találkoznak, akik azt hiszik, az oltás miatt lett autista a gyerekük, annak ellenére, hogy sokszor nincs bizonyíték arra, ami a sajtóban megjelenik. A tudomány még nem tart ott, hogy egyértelmű és biztos választ adjon az autizmus okáról. Ma már sokkal többet tudunk az autizmusról – mondja Simó Judit. Az autizmus az idegrendszer fejlődési zavara, amely meghatározóan genetikai eredetű, és ebben a szakma egységes álláspontot képvisel – bár nem ismerik a géneket, amelyek a kialakuláshoz vezetnek. A genetika mellett bizonyos mértékben környezeti faktorokkal is számolni kell az autizmus. Kiterjed követéses vizsgálatok zajlanak a világban, de ezek eredményeire még várni kell.

Kossuth Rádió

Forrás: erdely.ma