Kezdőlap » Kárpátalja » Színes » Bababörzét szervezett a nagycsaládosok egyesülete

Bababörzét szervezett a nagycsaládosok egyesülete

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) a Kezünkben a Jövő Alapítvánnyal (KAJA) közösen március 3-án rendezte meg az idei év első bababörzéjét a beregszászi Pásztor Ferenc Közösségi Ház nagytermében.

Az egyesület hagyományos programjai közé tartozik a bababörze, melyet minden negyedévben megszerveznek az évszakoknak megfelelő árukínálattal.

A börzén minőségi baba- és gyermekruhát vásárolhattak kedvezményesen a látogatók. A program évről évre nagyobb sikernek örvend, minden bababörzére egyre többen érkeznek eladóként és vásárlóként egyaránt.

A bababörze tavaly „családi” vásárrá nőtte ki magát, ugyanis gyerekekről sem feledkeztek meg a szervezők. A kézműves Furman Éva foglalkozott a kicsikkel, akik körmöcskézhettek, míg szüleik árultak vagy éppen vásároltak.

De hogyan is működik a bababörze? A szervezők mindig – évszakonként – előre meghirdetik az alkalmat, melyre árusként az egyesület elérhetőségein lehet asztalt foglalni, ahol nemcsak eladhatják a használt, de jó állapotban lévő vagy új baba-, kismama- és gyerekholmikat, hanem be is szerezhetik mindazokat az eladók asztaláról az idelátogatók. Figyeljék az egyesület felhívásait!

Gorzó Klaudia,
a KMNE munkatársa

Szólj hozzá!

Read previous post:
Robbantás a KMKSZ-székházban: megkezdődött a gyanúsítottak tárgyalása

Megkezdődött a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) székháza elleni február 27-i támadás gyanúsítottjainak tárgyalása Ungváron – tudatta a mukachevo.net hírportál...

Close