Bátorság, kitartás, akadály – I. Szövetségi Akadályverseny Kárpátalján

Ügyességüket és gyorsaságukat mérték össze az elmúlt hétvégén a kárpátaljai cserkészek az I. Szövetségi Akadályversenyen Kovászón. A megmérettetésre összesereglett 83 résztvevő nagy lelkesedéssel és versenyszellemmel vágott neki a számos akadállyal tarkított pályának. Képviseltették magukat a programon a csapi, munkácsi, beregrákosi, beregszászi, mezőgecsei, benei és nagyszőlősi cserkészek is. A kezdetben szitáló eső sem szabott gátat a versenynek.

Az akadályok között volt kötélpálya, sárban kúszás, gumiabroncsok között lépegetés, gólyalábon egyensúlyozás, lángvivés, pókhálószerű akadályból kiszabadulás, súlyhordás. A résztvevők egyesével haladtak végig a pályán, akik pedig a sorukra vártak, íjászkodhattak vagy kipróbálhatták az életnagyságú amőbát és jengát. Mindezek mellett a közeli Borzsa folyón kenuzhattak és kajakozhattak a résztvevő cserkészek, melyet a Benei 14. Számú II. Rákóczi Ferenc Cserkészcsapat vezetett.

Minden nevező sikeresen célba ért, így jöhetett a jól megérdemelt ebéd, amelyhez mindenki nyársat faragott magának. A jóízűen elfogyasztott sült virsli után métabajnokság kezdődött az összes résztvevő csapattal.
Végül a zászlólevonást követően Ilosvay Henrietta, a Beregszászi 4. Számú Bendász István Cserkészcsapat segédtisztje, egyben a program főszervezője, valamint Jakab Annamária, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség ügyvezető elnöke átadták a fiú és lány kategóriában külön kihirdetett dobogós helyezetteknek az érmeket.

100439_2

A fiúk közül a leggyorsabbnak Kovács Dániel (Csapi 3. Számú Gróf Széchenyi István Cserkészcsapat) bizonyult, ezüstérmes lett Balogh Máté (Csapi 3. Számú Gróf Széchenyi István Cserkészcsapat), és a harmadik helyen Háda Róbert (Benei 14. Számú II. Rákóczi Ferenc Cserkészcsapat) végzett. A lányok csoportjában első helyezést ért el Reiplik Dóra (Beregszászi 4. Számú Bendász István Cserkészcsapat), második lett László Fruzsina (Beregszászi 4. Számú Bendász István Cserkészcsapat), a bronzérmet pedig Zserebilova Fanni (Beregszászi 4. Számú Bendász István Cserkészcsapat) vihette haza. A többi résztvevő sem távozott üres kézzel, emlékül egy akadályversenyes felvarrót kapott mindenki ajándékba, melyet az egyenruhájukon viselhetnek majd.

A rendezvénnyel a szervezők nagy cserkészélményt és új kihívást szerettek volna adni a résztvevő cserkészeknek. Ez ugyanis az a korosztály, akik folyamatosan keresik a megmérettetéseket, az új, teljesíthető célokat vagy az újonnan megszerezhető felvarrókat. A szabadban töltött idő, a testmozgás, az ügyességre és leleményességre nevelés pedig mind hozzájárul a fejlődésükhöz. A program kiváló lehetőség volt mindezek mellett a kapcsolatépítésre, hogy minél szorosabb kötelék alakuljon ki a különböző, egymástól távolabb élő cserkészek között, hogy a kárpátaljai magyar cserkészmozgalom továbbéljen.

A rendezvény magyarországi pályázatkezelők támogatásával valósult meg.

Jakab Annamária
Kárpátalja.ma