Budafok-tétényi krampuszok a mezőkaszonyi óvodában

A tavalyi sikeren felbuzdulva Budafok-Tétény ismét segíteni szeretett volna testvértelepülésének, Mezőkaszonynak, ezért idén novemberben is ajándékgyűjtő akciót hirdetett. A kezdeményezés eredményeként 65 darab, személyre szabott, névre szóló ajándékcsomagot adott át december 5-én az intézmény növendékeinek a Budafok-Tétényi Önkormányzat és a 22. kerületi Fidelitas képviselőiből álló nyolcfős Mikulás-delegáció Szepesfalvy Anna alpolgármester vezetésével.

116985_01A vendégek jóleső izgalommal léptek be az óvoda épületébe, s miután csoportonként szétválogatták az ajándékokat, krampuszokként látogatták meg a gyerekeket. Elsőként a kiscsoportosok, majd a középső és nagycsoportos növendékek fogadták a Mikulás segédjeit: versekkel, énekekkel és tánccal köszöntötték a várva várt vendégeket. Ezután Szepesfalvy Anna köszöntötte a gyerekeket, és egyenként átadta az ajándékokat.

Az óvodások kíváncsian bontogatták és nézegették a csomagokat, büszkén mutogatták társaiknak és nevelőnőiknek. Csillogó gyerekszemek, hangos köszönömök, meglepett arcok, örömtelt ujjongások biztosították a magyarországi jótevőket arról, hogy elérte célját a nemes kezdeményezés.

Az ünnepséget követően Komári Julianna, a mezőkaszonyi óvoda vezetőnője mondott köszönetet a budafok-tétényi polgároknak és az önkormányzat munkatársainak az adományokért.

Bics Katalin
Kárpátalja.ma