Családi dráma Écsen: vadász volt a feleségét meggyilkoló férfi

A helyszíni szemle adatai szerint a férj ölte meg a feleségét a Győrhöz közeli Écsen, majd maga ellen fordította fegyverét – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A vizsgálat eddigi megállapításai szerint az 53 éves férj – családi vitát követően – előbb lelőtte vadászpuskájával a nála két évvel fiatalabb feleségét, majd magával is végzett – mondta el Kocsis Tünde alezredes. Tájékoztatása szerint nem sokkal délután négy óra előtt hívta fel egyik rokonukat a házaspár otthon tartózkodó fia, aki csak hallotta, de nem látta, hogy lövöldözés volt a családi házukban, s a családtag riasztotta a mentőket. A 17 éves fiú sérüléseket nem szenvedett, de sokkos állapotban szállították kórházba.

 

A kisalfold.hu információi szerint a házaspárnak két lánya is volt, de ők külföldön élnek, a történtek idején nem tartózkodtak otthon.

 

 A portál információi szerint a lövéseket háromórás veszekedés előzte meg, s a családi dráma mögött pénzügyi gondok állhatnak. A Kisalföldnek két szomszéd azt mondta: rendes, jóravaló embereknek ismerték a házaspárt.

 A ház, amelyben a lövések eldördültek, az écsi Deák Ferenc utcában, a település külső részén áll. Az MTI tudósítója kora este a helyszínen azt tapasztalta, hogy az utcát a háztól két teleknyire, 20-30 méternyire a rendőrség kordonnal lezárta. Akkori rendőrségi közlés szerint a helyszínelés várhatóan éjszakáig is eltarthat.

MTI