Családi és kézműves nap Kisdobronyban

A hagyományokat folytatva a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete idén is szervez családi és kézműves napokat Kárpátalja-szerte. A sort májusban nyitotta a Nagyberegen szervezett családi nap, a következőre pedig az elmúlt hétvégén került sor Kisdobronyban.
A KMNE a családi és kézműves napját a helyi református gyülekezettel, valamint a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) helyi alapszervezetével együttműködve valósította meg. A program délután kezdődött, ahová nemcsak a helyi, hanem a szomszédos falvak családjait is meghívták. Közel 150-en látogattak el az eseményre.
A családi napot Ember Balázs, Kisdobrony polgármestere nyitotta meg. Köszöntő beszédében hangsúlyozta, mennyire fontosnak tartja az ilyen és ehhez hasonló rendezvényeket, amelyek segítenek a családokat összefogni, valamint érdekes, tartalmas programot biztosítanak számukra.
Ezután a KMKSZ helyi alapszervezetének képviseletében Szigeti Séra Natália köszöntötte a jelenlévőket.
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete nevében Kampó Andrea, elnökségi tag mondott rövid köszöntőt, melyben bemutatta a szervezetet, beszámolt arról, mikor és milyen céllal alakultak, valamint nagycsaládosként elmondta, hogy miért jó nagycsaládban élni, s hogy mekkora áldás ez, melyet mindennap megtapasztal.
Ezután Bernáth Tamás, helyi lelkész kért áldást az összegyűltekre, és köszönte meg a szervezőknek a segítséget, valamint azt, hogy megvalósulhatott a program.
Az üdvözlő szavak után a gyerekek nagy örömére elkezdődtek a kézműves foglalkozások. Több dolgot is kipróbálhattak a lelkes jelentkezők, készíthettek selyemdobozt, gyöngyöt fűzhettek, kipróbálhatták az üvegfestést is. Ezen a helyszínen is nagy sikert aratott az arcfestés, a gyerekek kígyózó sorokban várták, hogy sorra kerüljenek, s hogy ők is kifestve térhessenek vissza szüleikhez. A kézműves foglalkozások mellett íjászkodhattak, hagyományőrző népi fajátékokkal játszhattak, valamint a mindenki körében oly népszerű trambulinon ugrándozhattak a virgonc gyerekek.
A program lezárása a közös vacsora volt, ahol finom bográcsossal csillapíthatták éhségüket a jelenlévők.
A KMNE családi és kézműves napja a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt támogatásával valósulhatott meg.

Szilberhar Szabina
Kárpátalja.ma