Csúcsot döntött a U2 turnéja

A két éven és öt kontinensen átívelő 360 degree Tour anyagi sikeréről még nem ismertek a végső adatok, de a bevétel több mint 700 millió dollár.

A Rolling Stonest lekörözve minden idők legsikeresebb turnéját fejezte be a U2 ír rock zenekar a Live Nation koncertszervező szerint.

A két éven és öt kontinensen átívelő 360 degree Tour anyagi sikeréről még nem ismertek a végső adatok, de a bevétel több mint 700 millió dollár. Ez meghaladja a Stones 2005-2007-es koncertkörútját.

A Billboard zenei magazin szerint a U2 turnéja 736 millió dollárt hozott a konyhára szemben a Rolling Stones korábban rekordnak számító 558 milliós bevételével. Az ír zenekar más téren, a nézőszám tekintetében is csúcsot döntött.

A U2 körútja 2009. június 30-án kezdődött Spanyolországban, Barcelonában és 110 fellépés után a kanadai Monctonban ért véget július 30-án. 1997 óta először lépett fel az együttes a Balkánon, háromszor adott koncertet „hazai pályán”, Dublinban, a Croke Parkban. Kaliforniában, a Rose Bowlon 97 ezer rajongó előtt adták elő dalaikat.

A turné második európai szakasza 2010 augusztusában kezdődött, ennek részeként először koncerteztek Oroszországban és Törökországban. Később Ausztrália és Új-Zéland következett. 1998 után újfent ellátogattak Dél-Afrikába, két óriási koncertet adtak Fokvárosban és Johannesburgban. Háromszor is teltház fogadta őket Sao Paolóban, 2011. május 14-én a mexikóvárosi Estadio Aztecában 108 ezer 800 ember előtt zenéltek.

„A turné minden tekintetben ragyogó siker volt, mindenki büszke lehet, aki részt vett benne. A U2 ismét felállította a teljesítmény mérőfokát, talán örök időkre” – mondta Arthur Fogel, a Live Nation egyik vezetője.

A körút egyes állomásait Bono váratlan hátoperációja és átmeneti mozgásképtelensége miatt át kellett szervezni. Az énekes a turnéra készülve sérült meg Németországban.

Híradó