Dercenben is járt az NSKI Mikulása

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) munkatársai idén negyedik alkalommal szervezték meg ajándékozási akciójukat, melynek egyik helyszínéül ezúttal a Derceni Tábita Szociális Központ szolgált. A rendezvény házigazdájaként Zsukovszky Miklós, a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) Bereg megyei esperese köszöntötte az egybegyűlteket.
Zán-Fábián Sándor, a KRE püspöke hangsúlyozta, az NSKI munkatársai Isten szeretetét adták át ajándékaikkal együtt, mely szeretet továbbadására biztatta a gyermekeket is.
Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke köszöntőjében elmondta, munkatársai egy-egy rászoruló, nehéz helyzetben, illetve nevelőszülőknél élő gyermek számára készítettek személyre szóló ajándékcsomagot.117130_2
A meglepetések kiosztásában a Mikulás segített, akit a gyerekek versekkel és énekekkel köszöntöttek. Az ünnepséget követően a kicsik gyümölcsöt és süteményt fogyaszthattak el a Tábita Szociális Központ jóvoltából, a szülők pedig értékes élelmiszercsomagot vehettek át, szintén az NSKI felajánlásából.

Túri Ágnes
Kárpátalja.ma