Egy homályos Twitter-üzenet miatt állt össze a Soundgarden

A zenekar elárulta, hogy Chris Cornell 2009 szilveszterén írt Twitter-üzenete a szerzői szándék szerint csak a honlap és a rajongói klub újraindulására vonatkozott volna. De mindenki félreértette és lelkes lett, ezért úgy döntöttek: oké, akkor tényleg összerántják az együttest is. Stúdióznak is, de nem akarnak grunge-lemezt készíteni.

 

Chris Cornell 2009. december 31-én írt Twitter-üzenete így hangzott: „A 12 éves szünetnek vége, becsöngetnek a suliban. Iratkozz fel. A Kerekasztal hanglovagja [Knights of the Soundtable] újra lóra kapnak! www.soundgardenworld.com” Mint azt most a tagok elárulták, ezzel mindössze annyit szeretett volna kifejezni a frontember, hogy elindul az üzenet végén említett hivatalos honlap, illetve a rajongói klub. Úgy érezték ugyanis, hogy elhanyagolták a Soundgarden örökségét és rajongóit, de ideje volna az előbbit megvédelmezni és népszerűsíteni, utóbbiakkal törődni. Csak hát ezt nem sikerült jól megfogalmazni, mindenki úgy értette, hogy maga a zenekar tér vissza.

„Egy csomó időt töltöttem azzal, hogy elmagyarázzam a barátaimnak, hogy nem, nem álltunk össze” – mondta Kim Thayil gitáros. „Anyukám is felhívott és azt mondta: ‘hallottuk a híreket, nekünk miért nem szóltatok?’ Egyfolytában csörgött a telefonom, koncertekre hívtak minket. A legtöbbet nem vállaltuk, de aztán azt gondoltuk, hogy végülis Seattle-ben felléphetnénk, aztán meg a Lollapalooza fesztiválon. Csak ezután kezdünk el arról beszélni, hogy akkor már írhatnánk új számokat is.” Most éppen ez van soron, stúdióba vonultak a véletlenül összeállt zenekar tagjai. De nem akarnak ám „egy újabb grunge- vagy metál-lemezt írni”, hanem valami újat. Siettetni sem akarják a dolgot, mert azért elsőbbséget élveznek a tagok egyéb elfoglaltságai: Chris Cornell szólókarriert folytat, Matt Cameron a Pearl Jam dobosa.

Forrás: quart.hu