Egy polihisztor a XVIII. századból

Ha megkérdeznénk a történelemben valamelyest járatosabb embereket: ki volt Kempelen Farkas?, akkor valószínűleg tízből kilencen azt válaszolnák, hogy a „sakkozógép” feltalálója (a „sakkozógép” kifejezést azért tettem idézőjelbe, mert ma már tudjuk, hogy egy remekül sakkozó törpe rejtőzködött a szerkezetben). Pedig maga Kempelen is csak egy elmés játékszernek tekintette „gépezetét”, melynek elkészítésén kívül megannyi komoly műszaki alkotás fűződik a nevéhez, emellett tudományos munkát is írt, színdarabokat és költeményeket is szerzett, s császári-királyi hivatalnokként dolgozva is megállta a helyét. Ismerjük hát meg e szerteágazó tevékenységet folytatott polihisztor életét.

Ír bevándorlók ivadéka

Kempelen apai ágú felmenői a XVII. században települtek át a párás és enyhe éghajlatú, üde zöld növényzete miatt „smaragdszigetnek” is nevezett távoli Írországból, világrészünk atlanti végeiről a „vén Európa” kellős közepén fekvő Magyarországra. Farkas 1734. január 23-án, Pozsonyban nyitotta rá szemét a nagyvilágra Kempelen Engelbert állami hivatalnok (főharmincados) és a gazdag patríciuscsaládból származó Spindler Anna gyermekeként. Jogot és filozófiát tanult szülővárosában, majd Győrött, Bécsben és Rómában. Ám nemcsak a paragrafusok, valamint a filozófiai elméletek világa érdekelte, hanem a mindettől igen messze álló rézmetszés is, melynek művészetét ugyancsak elsajátította, s mindemellett a fizika, a matematika, a mechanika és a nyelvészet is érdekelte. Született nyelvtehetségként a német, a latin, az olasz, a francia és az angol nyelvet is elsajátította. Huszonegy éves fiatalemberként pedig, rövid időn belül – és nagyon színvonalas munkát végezve – latinról németre fordította Mária Terézia német-római császárnő, magyar királynő törvénykönyvét, ami egyaránt jelezte jogászi képességeit és nyelvi ismereteit. Az uralkodónő is felfigyelt a tehetséges ifjúra, személyesen fogadta, és megkedvelte őt. Fogalmazói állást nyert az udvari kamaránál, ahol kétszer annyi fizetést kapott, mint szülővárosa polgármestere, s hihetetlenül gyors hivatali előmenetele eredményeként hamarosan a kamara titkára, majd a magyarországi sóbányák ellenőre, s már 25 évesen a sóbányák igazgatója lett. Nem csoda, hogy rátermettségét látva, 1768-ban a még mindig csak 34 éves Kempelen Farkast kinevezték a Bánát telepítési kormánybiztosává.

A Magyarország délkeleti szegletében fekvő területről csak 1717-ben űzték ki a törököt, s a térség még évtizedek múlva is elvadult, gyéren lakott vidéke volt hazánknak. Kempelen azután „kézbe vette” az itteni dolgokat: háromévi kormánybiztosi működése alatt letelepített 37 ezer embert, akiknek a típusházait saját maga tervezte meg, faluközösségeket szervezett, s hogy elősegítse a térség gazdasági fejlődését, meghonosította a fontos ipari növény, a len termesztését, illetve a selyemhernyó-tenyésztést, selyemgyárakat és más üzemeket létesített. Vagyis a haladás útjára vezetett egy elmaradott régiót.

Játékszer – és gőzgépek

Még kormánybiztosi működése idején Mária Terézia megkérte rá, hogy az udvar szórakoztatására készítsen egy olyan mechanikai játékszert, amelyik felülmúlja az összes addigi elmés szerkentyűt. Tudnunk kell, hogy a XVIII. században az emberek rajongtak a mechanikai újdonságokért, s nemcsak a mind tökéletesebb órákért, de a minél élethűbb, zenélő, mozgó felhúzható bábukért is, az uralkodónő férje, Lhotaringiai Ferenc főherceg pedig maga is barkácsolt efféle szerkezeteket. Kempelen munkához is látott, és félév alatt elkészítette a „sakkozógépet”, mely egy sakktáblát is magába foglaló szekrényből és a mögötte „trónoló”, törököt formázó bábuból állt. A szerkezet felhúzása után a gépezet működni kezdett. A bábu a bal kezével sakkozott, az ellenfél minden lépésére körültekintett a sakktáblán, a rossz lépéseire megrázta a fejét, ha sakkot adott az illetőnek, akkor kétszer bólintott, ha pedig mattot, akkor háromszor. Kempelen a gépezet megalkotása során feltalálta az első manipulátorkart, egy periszkópszerű eszközt, előállította az ujjakat és a szemeket mozgató, rendkívül finom szerkezeteket, s mindezek révén a gépezet belsejében észrevehetetlenül elrejtett, rendkívül ügyesen sakkozó törpe le tudta játszani a sakkpartikat. A konstruktőr európai körútra vitte a szerkezetet, amit maga is csak ötletes játékszernek tartott, a „gép” a játszmák jó részét megnyerte, legyőzve például II. Frigyes porosz királyt is. A vén kontinenst ámulatba ejtő automata, a kor legtökéletesebb mechanikai játékszere konstruktőrjét is túlélte, Napóleont is megverte, később Amerika is megcsodálta, ám 1854-ben, Philadelphiában egy tűzvész áldozata lett.

Kempelen korának újdonsága volt a gőzgép, mely az ekkor már udvari tanácsosként tevékenykedő magyar feltaláló fantáziáját is megmozgatta. Angliában személyesen találkozott James Wattal, akit általában a gőzgép feltalálójának tartanak, bár ő magát sohasem nevezte annak, „csak” tökéletesítette, mondhatni végleges formába öntötte az ipari forradalmat útjára indító találmányt. Majd megépítette a saját, gőzkondenzátoros gőzgépét, melyet előbb Bécsben helyeztek üzembe, majd a Duna és a Tisza között, a Bácska területén megépített Ferenc-csatornánál fogtak munkába. Emellett a konstruktőr feltalálta és szabadalmaztatta a gőzturbina ősét, megszerkesztette a pozsonyi vár vízszükségletét kielégítő vízmerítő gépeket, illetve azt a vízemelő rendszert, mellyel a Duna partján fúrt kutakból – lóhajtásos szivattyúkkal – Buda várába emelték a vizet (talán a korabeli gőzgépek hatásfoka még nem tette ezt lehetővé, vagy a hazai ipar nem tudta előállítani?). De igazi polihisztorként építészként is megállta a helyét, részt vett a budavári barokk palota építésében, tervei alapján épült (épültek) meg a pozsonyi hajóhíd, illetve a schönbrunni császári palota parkjának a szökőkútjai. Ötletes mozgatható ágyat konstruált a himlőből lábadozó Mária Terézia számára. Színházzá építette át a budavári egykori karmelita kolostort – ezt a teátrumot nevezzük ma Várszínháznak. S a Száva–Adria csatornát is megtervezte, ám ez a vízmű sohasem készült el. Ugyanakkor elérte, hogy a Nagyszombati Egyetemet Magyarország északnyugati széléről az ország szívébe, Budára telepítsék át, s az átköltöztetés nagy munkáját is ő vezette le.

A domború betűjű írógéptől a beszélőgépig

Kempelen Farkas a világon elsőként tanított meg írni egy vak embert, Maria Theresia Paradis osztrák énekesnőt. Előbb domború betűket alakított ki kéregpapíron, hogy a világtalan lány tapintással ismerje meg az írásjeleket. 1779-ben pedig megszerkesztette a világ első domború betűs írógépét, valamint egy kézinyomdát, szedő- és nyomtatógépet a művésznő számára. Az énekesnő ezt követően írni is kezdett, és ezután vert gyökeret a világban az a meggyőződés, hogy a vakok is – akiknek az írni-olvasni tudásával eddig senki sem törődött – megérdemelnék, hogy megtanítsák őket írni és olvasni.

Élete főművének viszont a magyar feltaláló nem kisebb dolgot tartott, mint a beszélőgépet. Huszonegy évig dolgozott a szerkezeten, fokról fokra tökéletesítve azt, s 1790-re meg is alkotta a korabeli technika szintjén tökéletes, egy 3-4 éves gyermek szintjén beszélni képes beszélőgépet. A kézi erővel működtetett szerkezetben fújtató helyettesítette a tüdőt, sípok a hangszalagokat, nyílások az orrüreget, tölcsér a szájüreget. A beszélőgép kifejlesztésével járó munka során Kempelen egyre jobban elmélyedt a hangtanban, illetve a beszédszervek munkájában, és egy évvel főműve megszerkesztése után –Bécsben – kiadatta a hangokkal és a hangképzéssel kapcsolatos tudományos munkáját, Mechanismus der menschlichen Sprache nebst der Beschreibung seiner sprechender Machinee (Az emberi beszéd mechanizmusa, valamint a szerző beszélőgépének leírása) címmel, mely a beszédhangokkal, a hangképzéssel foglalkozó nyelvi tudományág, a fonetika alapművévé vált. A szerző leírta a különböző hangok képzésének a mikéntjét, a magán- és a mássalhangzók, a lágy és a kemény, a zöngés és a zöngétlen mássalhangzók kiejtésének a különbségeit. Művét pedig számos saját rajzával (rajzolni is szépen tudott) és rézkarcával illusztrálta. A jelenkor fiziológusai és fonetikusai a kísérleti hangtan és az élettani fonetika megalapozójaként tekintenek a magyar feltalálóra, aki olyan megállapításokat is tett, melyeket sikerrel alkalmazhatnak a modern szintetizátorok készítői is.

Hivatali és tudományos munkássága mellett Kempelen az irodalomba is „belekóstolt”, versek, köztük epigrammák, drámák, zenés játékok kerültek ki a tolla alól, mely utóbbiak zenéjét saját maga szerezte.

Mária Terézia viszonylag liberális, majd II. József és II. Lipót felvilágosult abszolutista uralkodása után, 1792-ben a velejéig reakciós, mindennemű társadalmi haladást ellenző, „keményvonalas” I. Ferenc német-római császár, magyar király lépett a trónra. Kormányzása elején bontakozott ki a magyar jakobinusok összeesküvése, melyről valószínűleg a felvilágosult gondolkodású Kempelen Farkas is tudott, s az összeesküvés felszámolása során ő is a császári-királyi titkosrendőrség célkeresztjébe került. Nem tudták rábizonyítani az összeesküvésben való részvételt, de 1798-as nyugdíjazása után az uralkodó megvonta tőle a kegydíját. Szegénységben hunyt el Bécsben, 1804. március 6-án. Sírkövére a nagy római költő, Horatius sorait vésték: „Non omnis moriar…!, ami magyarul azt jelenti: „Nem halok meg egészen!”(Források: Gajdos Gusztáv: Magyar feltalálók, találmányok. Kempelen Farkas, Ganz Ábrahám, Wikipédia)

Lajos Mihály
Kárpátalja hetilap