Egy tucatnyi nap Dunaalmáson

A Duna partján, a Gerecse szélében, egy csendes kis faluban igazán különleges emberekkel találkozhatunk. A falut Dunaalmásnak hívják, a különleges emberek pedig a Dunaalmási Református Szeretetotthon lakói, vagyis a Fiúk. Varázslatos hely ez.

A bevezető apropójául egy nemrégiben, július végén történt látogatás szolgál. A Nagyberegi Református Líceum 18 diákja és egy tanáruk utazott el a szeretetotthon falai közé, azzal a céllal, hogy valamit tegyen az ott lakó 129 sérült és halmozottan sérült fiúért. Az otthon dolgozóinak a nyári hajtásban, s a nyári szabadságolások idején jól jön a plusz munkaerő. Persze ez csak az egyik ok, van itt még valami, amit nehéz megfogalmazni, Jakab apostolnak sikerült, ő így ír róla: Tiszta és szeplőtlen istenfélelem az Isten és Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban… Jak 1, 27.

Viszont mit is tud segíteni egy ilyen helyen a líceista? Többet, mint gondolnánk. A fiúk igazi férfias munkát kaptak, falakat verhettek szét, s a törmeléket három emelet magasról lépcsőzhették le. Ezt a 16-17 éves diákok mindenféle unszolás nélkül tették, s a munka végére 12 tonna építőanyagot mozgattak meg azért, hogy talán már jövőre a megtisztított tetőtérben egy új – hasonló, segíteni akaró csoportokat befogadó – szállás épülhessen. A lányok a konyhán, a mosodában, a takarításban és az otthon lakóival való foglalkozásokon szorgoskodtak, ugyancsak szívüket adva a munkába. Azt hiszem, a diákok már az elején értették, miért csináljuk.

Mindezek mellett megismertük a Dunántúl ezen szegletének elbűvölő világát, s turistaként jártuk végig Dunaalmást, megnézve Csokonai Lillájának sírját, a református és a római katolikus templomokat. Bejártuk a közeli Tata városát, s felmásztunk a Gerecse csúcsára, a Kőpitére is.

A munka után igyekeztünk minél több időt a Fiúkkal tölteni, megismerni őket és a gondolkodásukat, tanulni tőlük. Több éve járunk már Dunaalmásra, tudjuk, hogy ezek a fiúk sérültek, de azt is, hogy lehet tőluk tanulni kitartást, életörömöt, szeretetet, s nem utolsósorban jófajta elfogadást, amiből egyre kevesebb van a világban.

Iskolánkat és Kárpátalját is bemutattuk, amikor az ott töltött hétvégén a Győr-Szabadhegyi Gyülekezetben szerepeltünk, majd megnéztük közelebbről is a sarokerkélyek, a szódavíz és Jedlik Ányos szeretett városát.

Hamar elrepült a 12 nap, s a népes diáksereg fájó szívvel búcsúzott a Fiúktól, az új barátoktól, s a minket mindig visszaváró szeretetotthon vezetőitől. Jövőre az Úr segítségével újra visszamegyünk.

Orbán László