Egyen gombát az egészsége érdekében!

A gombákról először is tisztázni kell, hogy nem növények, hanem a rendszertan szerint a valódi sejtmagos (eukarióta) élőlények doménje alá tartozó önálló országuk van, ugyanúgy, ahogy a növényeknek és az állatoknak. De attól, hogy a törzsfejlődésben a saját útjukat járják, a gombák kitűnő táplálékot jelentenek a számunkra, mert minden ehető gomba elég sok fehérjét, rostot és B-vitamint tartalmaz, illetve jelentős mennyiségben van bennük szelén, egy erős antioxidáns, amely segíti az immunrendszert, és hozzájárul a sejtek és szövetek épségének fenntartásához.

A fehér csiperke (vagy sampinyon) pedig az egyik legjobb D-vitamin forrás, különösen, ha a termesztés során UV-fénnyel kezelik, amely feldúsítja benne ezt a tápanyagot. De a gombáknak egyre több gyógyászati előnyét is felfedezik, ezért az utóbbi időben az erre irányuló kutatások is megélénkültek.

Gombák rák ellen
Bizonyos gombafajok bizonyítottan védenek a rák ellen, mivel a bennük lévő anyagok megvédik a sejtjeinket a DNS-károsodástól, illetve gátolják a tumorképződést is. Vannak arra is bizonyítékok, hogy hasznosak lehetnek a neurodegeneratív betegségek, például az Alzheimer-kór kezelésében.

Gombák szívbetegségek ellen
A gombákról kimutatták, hogy segítenek a koleszterinszint csökkentésében, különösen a túlsúlyos felnőtteknél, valamint sok bennük az olyan fitonutriens, amely támogatja, hogy a sejtek a véredények falához tapadjanak, és részt vegyenek a plakkok felépülésében. Ez segít a szív megóvásában az egészséges vérnyomás és a vérkeringés fenntartásával.

A gombák elkészítése és a gyógyhatások
Egyes gombák nyersen is fogyaszthatóak, és kedvező hatással lehetnek az emésztőrendszerre. De bizonyos főzési módszerekről kimutatták, hogy növelik az egyes tápanyagok hatásosságát. Különösen akkor érhetünk el jó eredményt, ha a gombákat mikrohullámú sütőben sütjük vagy főzzük.

A International Journal of Food Sciences and Nutrition (Az Élelmiszer- és Táplálkozástudomány Nemzetközi Folyóirata) új kutatásokra hivatkozva – amelyek a különféle elkészítési eljárásokat elemezték – írja, hogy a fehér csiperke, a shiitake és a laksagomba rövid főzési idő mellett több vitamint és tápanyagot őriz meg, illetve a mikrózás és a grillezés jelentősen megnöveli az antioxidáns hatásokat még akkor is, ha kis mennyiségű olajat is használunk a gombák elkészítéséhez, az eljárás pedig a tápérték megőrzésében sokkal jobb a hagyományos sütésnél és főzésnél.

A gombatárolás legjobb módja
A gombát a hűtőben papírzacskóban vagy fedél nélküli dobozban legjobb tárolni, amelyet kilyuggatott műanyaggal kell letakarni. Ha a D-vitamintartalmat szeretnénk növelni, akkor a kalapjukra állítva tegyük őket az ablakpárkányra, az UV-besugárzás pedig elvégzi a munkát.

Vigyázat, mérgező!
A gombákról szólva muszáj figyelmeztetni, hogy egyes fajok mérgezőek, és vannak közöttük, amelyek kifejezetten veszélyesek. A legismertebb mérgesgomba a gyilkos galóca, amely egy kifejezetten jó megjelenésű, hívogató kinézetű, mandulaillatú bocskoros, galléros, kalapos egyed, amelyet jobb messze elkerülni. A piacon is csak olyan árustól szabad vásárolni, akinek az ellenőrzésről szóló szakértői tanúsítványa van. Ha valaki a természetben gyűjt gombát, minden esetben vigye el gombaszakértőhöz ellenőrzésre. Elég ugyanis, hogy a kosárba egyetlen mérgező darab kerüljön, amelyet ha sikerül is észrevenni, spóráival beszennyezheti az ehető példányokat, ezért a kosár egész tartalmát meg kell semmisíteni, mert a mérgekből igen kis mennyiség is bajt okozhat.