Egyetemi adjunktus: Magyarország világelső a vastagbélrák előfordulásában

Magyarország a világelső a vastagbélrák előfordulásában, évente mintegy 5000 ember hal bele a betegségbe – mondta Fuszek Péter egyetemi adjunktus szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

Az orvos szerint a betegség kialakulásának hátterében genetikai, táplálkozásbeli és környezeti okok is állhatnak. A régióban Csehországban, azon kívül pedig Dániában magas még a betegség előfordulása – fűzte hozzá.  A vastagbélrák átlagosan 10-12 év alatt alakul ki, és ez azt jelenti, hogy ha időben eltávolítják, akkor a beteg teljesen meggyógyulhat – mondta, hozzáfűzve, hogy ezért kell nagy hangsúlyt fektetni a szűrésre. Vastag- és  végbélszűrési program indul ősztől, az egészségügyi kormányzat várakozásai szerint a következő két évben mintegy 2,4 millió – 50 és 70 év közötti – férfi és nő vesz majd részt az uniós és hazai forrású programban – jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Kovács Attila országos tisztifőorvos augusztus végén Budapesten.

Forrás: MTI