Elkészült a világ első Télapó-barát kéménye

Egy hatéves brit kisfiú aggódó levele nyomán elkészült a világ valószínűleg első, kifejezetten Télapóra szabott kéménye.

A Nagy-Britanniában élő Leo Park aggódva vette észre épülő hétvégi házuk tervrajzán, hogy a kémény valószínűleg nem lesz elég széles a Mikulás számára. A kisfiú ezért úgy döntött, hogy a Télapónak szánt szokásos évi levél mellett, idén a telektulajdonosnak is ír néhány sort.

„Kedves Paxton úr, attól félek, hogy az anyukám házának nem elég nagy a kéménye. Azt hiszem, a Télapó bele fog ragadni. Kérem segítsen. Szeretettel, Leo Park” – írta rövid levelében, amely megértő fülekre talált.

Paxton úr ugyanis felfogadott egy matematikust, hogy közösen szálljanak szembe az olyan kihívássokkal, mint a kémény szájának a mérete, valamint a Mikulás derékbősége és a kémény legkeskenyebb pontja közötti „feszültség”.

A nagyszabású vállalkozáshoz szükség volt még egy teljes menetfelszerelésbe öltözött Mikulás-imitátorra, egy darura és egy hámra. A főpróbára Leót is meghívták. A kisfiú „hajrá Mikulás” kiállítással biztatta a vállalkozó szellemű nagyszakállút, aki pár másodperccel később a jól ismert ho-ho-ho kiáltással jelezte, hogy sikeresen padlót ért a félig kész épületben.

Forrás: MTI/Hirado.hu