Kezdőlap » Kárpátalja » Színes » Elkezdődött a Máltai Ifjúsági és Mozgáskorlátozott tábor

Elkezdődött a Máltai Ifjúsági és Mozgáskorlátozott tábor

A Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat immár hatodik alkalommal biztosít táborozási lehetőséget egészséges és mozgáskorlátozott gyerekek számára Kárpátalján. A június 24. és 29. között megvalósuló alkalomnak a Karácsfalvi Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum ad otthont.

A Máltai Ifjúsági és Mozgáskorlátozott tábor első és egyben nyílt napja szentmisével vette kezdetét, majd a lelkes résztvevőket Makuk János, a szeretetszolgálat elnöke köszöntötte. Ismertette a tábor fő mottóját, amely a „Hat nap alatt a Föld körül” címet kapta arra utalva, hogy a kikapcsolódás alatt a változatos programoknak köszönhetően a gyerekek megismerhetik az egyes kontinensek tájait, érdekességeit. Reményét fejezte ki aziránt, hogy a kicsik és nagyok sok kalandot és izgalmat élnek át a tábor hat napja alatt, olyanokat, amelyeket ő maga is tapasztalt egy-egy Verne Gyula regény olvasásakor. Örömét fejezte ki aziránt, hogy ismét sok mozgáskorlátozott gyermek vehet részt az eseményen, hiszen számukra nagyon kevés lehetőség adódik a kikapcsolódásra, táborozásra. Az egészséges gyermekekkel nagyon ritkán tudnak kapcsolatot teremteni, együtt játszani. Ez az esemény lehetőséget kínál arra, hogy a hátrányos helyzetű és az egészséges gyermekek megismerkedhessenek, minőségi időt tölthessenek együtt játszva, ezáltal mélyítve önmagukban az alkalmazkodás és elfogadás jellemvonásait, felnőve pedig egy segítő és szociálisan érzékeny társadalmat alkossanak.

Különleges és páratlan alkalomnak nevezte a tábort Kuti László, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának első beosztottja és köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik anyagilag és munkájukkal járultak hozzá az esemény megvalósulásához.

A köszöntéseket a nyíregyházi MediBall Egyesület „Labdajáték az egészségért” című különleges bemutatója követte. Szilágyi István, a Magyar MediBall Egyesület szakmai igazgatója ismertette a készségfejlesztő játékot, amit a gyerekek is kipróbálhattak.

A délután folyamán Demény István fotográfus és egyben máltai önkéntes, a szervezet régi barátja fotóelőadást tartott „ A víz világnapja” címmel. A nyílt nap a Sodró együttes táncmulatságával zárult.

Molnár Krisztina
Kárpátalja.ma

Szólj hozzá!

More in Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat
Tavaszi Lourdes-i zarándoklaton a BJMSz

A Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat idén május 3-7. között a gyógyulás reményével egy beteget vitt el Lourdes-ba. A máltai zarándokok mindig...

Close