Első magyarként az Antarktisz pereméről a Déli-sarkig akar síelni Wynne-Hughes Veronika

Wynne-Hughes Veronika első magyarként szeretne egyedül elsíelni az Antarktisz peremétől a Déli-sarkig.

Expedíciója november közepén indul, s a tervek szerint 2018. január közepén ér véget. Hozzávetőleg 1140 kilométert tesz majd meg szánt húzva maga után, és bár egyedül megy, lesz háttércsapata, benne orvosokkal – mondta el az M1 aktuális csatorna keddi műsorában. Két bázisuk lesz az Antarktiszon, az út során minden nap be kell jelentkeznie, meg kell adnia koordinátáit. Saját sátrában alszik majd.
Wynne-Hughes Veronika túl van már egy norvégiai felkészülésen. Hangsúlyozta, hogy mennyire fontos a felszerelések ismerete, hogy „mi miért jó, és miért nem”, folyamatosan figyelni kell a fejlesztéseket, tudni kell össze- és szétszerelni dolgokat, „például egy tűzhelyet a mínusz 40 fokban”. Következő tréningje az Északnyugati-átjáróban, Kanadában lesz, ahol „lábon” még szintén nem járt – csak hajón – magyar, így ez is egy kisebb rekord lesz.
Az antarktiszi expedíción fényképeket és videókat készít majd, és tárgyal egy könyvről is. Elmondta, hogy a túra engedélyeztetése rendkívül bonyolult volt, jogilag – azért, mert olyan kontinensről van szó, ahol sok országnak van fennhatósága – és környezetvédelmileg is. Az expedíció 30 millió forintból, szponzorok támogatásával valósul meg.
Wynne-Hughes Veronika, akinek édesapja angol, édesanyja magyar, nem először vállalkozik hasonló extrém kalandra: tavaly decemberben tért vissza egy többéves útról, amelynek során hajóstoppal jutott el a világ legkülönbözőbb pontjaira. Túráját az antartkiszi kaland után akarja folytatni.