Ép testben ép lélek – Egy nap a lelki egészségért a Rákóczi-főiskolán

Harmadjára szervezték meg a lelki egészség napját a beregszászi főiskolán november 20-án. A hagyományosan megrendezett alkalmon fotókiállítás, pszichológusokkal és mentálhigiénés szakemberekkel való beszélgetés, kézműves-foglalkozás, önismereti játékok és tréningek, előadások, társasjáték, négyérzék színház, sport, szépítkezési és relaxációs programok, illetve istentisztelet várta az érdeklődőket.

A rendezvény kapcsán a főiskola fotópályázatot hirdetett, a beérkezett pályamunkákból nyílt tárlat reggeltől volt megtekinthető az épület átriumában. Idén a versenyre az élet vidámságai témakörben nevezhettek fotókat. A főiskolás és a szakképzős pályázók olyan saját készítésű képekkel indulhattak, amelyek hangulata kifejezi az egészséges embert, annak mind testi, mind lelki épségét és harmóniáját. Eközben a paraván mögött pszichológusokkal és mentálhigiénés szakemberekkel beszélgethettek a hallgatók. Az asztaloknál kézműves-foglalkozást és önismereti tréninget tartottak.

A Relax Szépségszalon jóvoltából különböző masszázsokat, iszapos arckezelést, aromaterápiát, rádiófrekvenciás arckezelést, visszérkezelést és fodrászatot vehettek igénybe a résztvevők délelőtt a főiskola sportcsarnokában.

Délután különböző panelekben folyt a munka. A kárpátaljai Család és Élet egyesülettől érkezett Palojtay Mária az abortuszon és vetélésen átesett nők „tiltott gyászával” és lelkigondozásával, a krízisterhesség lelkiállapotával, az otthoni és az iskolai szexuális neveléssel kapcsolatban vezetett műhelymunkát. Eközben párhuzamosan Bárdos Nóra, Mészáros Renáta és Bábel Zsuzsa a mentálhigiénés segítőszolgálat hálózatáról, Török Orsolya pedig a Kárpátaljai Lelki Elsősegély Telefonszolgálatról beszélt. Gál Natália színművésznő idén is filmszemináriumra invitálta a látogatókat, Demeter-Szabó Ágota masszőr pedig megosztotta az érintéssel kapcsolatos tapasztalatait.

A Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet különleges interaktív foglalkozást tartott, a GörögKör pedig társasjátékozást szervezett. A sportcsarnokban a főiskola hallgatói önkormányzata játékdélutánnal, Orbán Anikó testneveléstanárnő aerobikkal várta a mozogni vágyókat. Aki pedig csupán szemlélőként kívánt részt venni a programokon, az a Szarvasi Egyetem és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola barátságos mérkőzését nézhette meg.

A nap végén díjazták a fotópályázatra érkezett műveket.
– Az első szempont az volt, hogy mennyire feleltek meg a kiírásnak a munkák – mondta dr. Berghauer- Olasz Emőke, a Kárpátaljai Magyar Mentálhigiénés Társaság elnöke az eredményhirdetésen. Hozzátette: a többi szempont fénybeállításon, a technika kihasználásán és egyéb szubjektív dolgon múlt.

A fotópályázat első helyét Madár Eugénia Kacaj című munkája, a második helyezést Orosz Éva Előttem az utódod fotója, harmadik díját Balog Fanni A természet csodája című alkotása nyerte el. Őcsák Michael Linett című képe különdíjat kapott. A sikeres pályázókat vásárlási utalvánnyal ajándékozták meg.

A FRIGY Band színvonalas zenélése után a rendezvény zárásaként Margitics János és Marosi István hirdetett igét ökumenikus istentisztelet keretében.

A programot a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Pedagógia és Pszichológia Tanszéke szervezte a Kárpátaljai Magyar Mentálhigiénés Társaság, a Család és Élet egyesület, a Kárpátaljai Lelki Elsősegély Telefonszolgálat a Rákóczi-főiskola Hallgató Önkormányzata, a Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet és a GörögKör együttműködésével.

Szabó Kata
Kárpátalja.ma