F1: Ecclestone most már az év végén rendezné a Bahreini Nagydíjat

Nem augusztusban, hanem az év végén pótolná Bernie Ecclestone, a Forma-1 elsőszámú irányítója a bizonytalan politikai helyzet miatt március 13-ról törölt Bahreini Nagydíjat. „Felejtsük el az augusztust! Ott olyankor túl nagy a forróság ahhoz, hogy a nézők a lelátókon üljenek órákig” – mondta a 80 éves brit üzletember a BBC-nek. A július 31-i Magyar Nagydíj után az eredeti program szerint négyhetes szünet következik, s Ecclestone kedden még úgy vélte: az augusztus 28-i Belga Nagydíj elé beilleszthető lenne a bahreini futam. Most már úgy fogalmazott: lehet, hogy a november 27-i, szezonzáró Brazil Nagydíj helyére kerül majd a szahíri viadal, azt a versenyt pedig máskor bonyolítják le.

 

Az esetleges időpont-módosításokról várhatóan a jövő héten születik majd döntés.

 

 

A Forma-1 történetében a bahreini volt az első eset, hogy politikai okokból törölni kellett egy futamot.

 

A szezon így március 27-én, az Ausztrál GP-vel rajtol.

 

MTI