Főzzön a jobb! – I. Koli Kitchen a Kölcsey-szakkollégiumban

Kollégiumok közötti főzőversenyt szervezett a Kölcsey Ferenc Szakkollégium Hallgatói Önkormányzata. A hagyományteremtő programot október 29-én a beregszászi Kölcsey-kollégiumban rendezték meg. Az I. Koli Kitchent a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kiscsikó menza támogatta.

Az esemény azzal a céllal jött létre, hogy a beregszászi diákszállók lakói között szorosabb kapcsolat alakuljon ki, így a Koli Kitchen elsődleges kitűzése nem a verseny, hanem a közös főzés általi közösségépítés volt, továbbá egyben az újonnan megválasztott kollégiumi HÖK-elnökség munkásságának első állomása.

A rendezvényt Gyöngyössy Tibor, a Kölcsey Ferenc Szakkollégiumi HÖK elnöke nyitotta meg.

A megnyitó után két gasztronómiai előadás következett.

Először Karmacsi Zoltán Kárpátalja gasztronómiája című prezentációjával vidékünk kulináris különlegességeire hívta fel a figyelmet. Kifejtette a kárpátaljai konyha különlegességét, amelyben megtalálhatók a magyar és a szláv főzési szokások jegyei egyaránt. Az előadás során a diákságnak bemutatta a Kárpátalja gasztrokalauzt, amely Beregszász, Munkács, Nagyszőlős, Ungvár és környéke, a Felső-Tisza-vidék, valamint Hegyvidék (Verhovina) ételkülönlegességeit és azok elérhetőségeit tartalmazza. A kiadvány a vidékek leírása mellett 162 receptet, valamint színvonalas éttermek és kávézók szaknévsorát tartalmazza. Szó esett olyan, térségünkre jellemző ételekről, mint a káposztáspaszuly, a bános, a kremzli, a szakrális sárga túró vagy a turisták által is előszeretettel fogyasztott bográcsgulyás.

A második előadáson Sass Enikő Az ételek és italok harmonizálása címmel a szőlő nedűjének világába vezette be a hallgatóságot. Ismertette a megye két történelmi borvidékét, a Munkács-nagyszőlősit és a Szerednye-vinnait, illetve bemutatta a Kárpátaljai Turisztikai Borutat, amely nem csupán kis hazánkban, de egész Ukrajnában is egyedülálló. Az érdeklődők a borok fajtáiról, besorolásairól, ételekkel való viszonyáról és egyéb érdekességekről hallhattak.

„Kolik csatája – avagy GyFőzzön a jobb” – a nagy összecsapást az új kollégium konyhájában tartották, ahol négy csapat mérhette össze tudását. A megmérettetésen a főzőcsoportok főételt és desszertet készítettek. A közel két és fél órás munka eredményét Kohut Attila, a Kölcsey-kollégium igazgatója; Kohut Erzsébet, a Rákóczi-főiskola Biológia és Kémia Tanszékének docense, Puskás Róbert és Ildikó, a Kiscsikó menza tulajdonosai értékelték. Az elkészült falatokat a rendezvény résztvevői közösen fogyasztották el.

A zsűri döntésének értelmében a dobogó legfelső fokára az Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium főzte fel magát, második helyezést ért el Kölcsey Ferenc Szakkollégium, harmadik lett a Pásztor Ferenc Szakkollégium, negyedik helyen a Kálvin János Református Szakkollégium végzett. Az értékes jutalmakat a szervezők és a támogatók ajánlották fel. A bírálóbizottság pozitívan értékelte az elkészült eledeleket, valamennyien egyetértettek abban, hogy minden kollektíva kiváló táplálékot szolgált fel.

A program zárásaként a filmklubban a L’ecsó c. animációs filmet tekinthették meg az ínyencek.

Szabó Kata
Kárpátalja.ma