Gólyabál a KMDFKSZ szervezésében

Hivatalosan is elsősökké avatták az Ungvári Nemzeti Egyetem hallgatóit.

A Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége (KMDFKSZ) november 7-én tartotta hagyományos gólyabálját.
Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Dombóvári Gábor, Magyarország egyik legnagyobb civil szervezete, a Mustárház szakmai vezetője, Balogh Roland, a Magyar Nemzet tudósítója, Veres Márton, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karának képviselője, Turányi Tatjana, a KMDFKSZ tiszteletbeli elnöke, Jenei Katalin, a KMDFKSZ tiszteletbeli alelnöke. A szervezet elnöke, Rigó István az estet megnyitó beszédében kihangsúlyozta, hogy az elsős hallgatóknak nem mint egyszerű diáknak, hanem mint a kárpátaljai magyarság jövendőbeli értelmiségének kell tekintenie magára. Épp ezért fontos, hogy magyar közösségben ápolják nemzettudatukat és gyarapítsák tapasztalataikat, hisz a későbbiekben nekik kell a magyarság élére állnia.
A Gólyabál ezúttal jótékonysági célt szolgált, hisz a belépőkből befolyt összeggel a KMDFKSZ hátrányos helyzetű gyerekeknek segít.
Az est folyamán különböző érdekes játékok által mutatkozhattak be a magyar ajkú egyetemisták. Emellett fellépett a Progress tánccsoport (koreográfus Avasán Nikolett) és a zápszonyi fiatalok egy rock and roll koreográfiával (koreográfus Dávid Lívia). Természetesen az est fénypontja a gólyák keringője volt, mely Avasán Nikolett rendezésében ugyancsak nagy sikert aratott. A gólyák az eskü letétele után, mint felavatott egyetemisták folytatták a bulizást.
A jótékonysági gólyabál hajnalig tartott, és minden hallgató számára emlékezetes, élménydús kikapcsolódás volt.
Bogáthy Boglárka
Kárpátalja.ma