Gyerekeik ellenőrzésére vették, most meg rettegnek a mobiloktól

 

A gyors internet-hozzáférést biztosító okostelefonok terjedésével a szülők nem tudják ellenőrizni, hogy gyermekeik milyen tartalmakkal és reklámokkal találkoznak a világhálón – állapította meg egy brit jelentés.

 

A Mothers’ Union nevű jótékonysági szervezet ezer brit szülő bevonásával készítette el A gyermekkor elüzletiesedése és szexualizálása elnevezésű felmérését, amely a szülők internettel kapcsolatos legnagyobb félelmeit mutatja be. Ezek közül az első, hogy a mindenhonnan áradó szexualitás és kereskedelmi nyomás miatt a gyerekek túl gyorsan nőnek fel, és még azelőtt kezdenek el kihívóan viselkedni, hogy tisztában lennének a szexuálisan provokatív magatartás fogalmával.

A sztárkultúra, a felnőtt divat követése és a zenei videoklipek is arra ösztönzik őket, hogy a koruknál idősebben viselkedjenek – idézte a jelentést a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása. „A szülők egy olyan elüzletiesedő és szexuálisan túlfűtött kultúra lassú elterjedésével állnak szemben, amely megakadályozza, hogy a saját elképzeléseik szerint nevelhessék a gyermekeiket” – foglalta össze a szülők tapasztalatait Reg Bailey, a Mothers’ Union vezetője.

A problémát súlyosbítja, hogy sem a vállalatok, sem a brit kormány nem foglalkoznak kellően a gyermekeket célzó reklámok szabályozásával. Emiatt pedig túl sok olyan termékkel találkoznak a fiatalok, amelyek nem felelnek meg a korosztályuknak. A szülők többsége a közvetlenül mobiltelefonon érkező reklámok miatt aggódik a legjobban, amelyek teljesen fölösleges termékek megvásárlására buzdítják a gyerekeket.

A lajstromon szerepelnek még az olyan közterületeken – például kirakatokban, hirdetőtáblákon – elhelyezett reklámok, amelyek a szexuális tartalmuk miatt nem valóak még a fiataloknak. Ide tartoznak azok a televíziós műsorok és programok is, amelyek szintén a szexualitás sugalmazása miatt szerepelnek a szülők tiltólistáján.

Forrás: hvg.hu