Hagyományőrzés és közösségteremtés

Hagyományőrző és közösségteremtő céllal szerveztek az ungvári járási Szalókán Szüreti Napot október 19-én. A helyi kultúrház és a helyi tanács által szervezett rendezvény előtt a szalókai Tiszavirág Tánccsoport feldíszített szekerekkel járta be a falut, hívogatva a lakosságot a kultúrházba az ünnepi koncertre.
Délután háromra megtelt a helyi kultúrház nézőtere helybeli és a környező településekről jött érdeklődőkkel. A közönséget Biró Sándor polgármester köszöntötte, majd elkezdődött a szüreti műsor. A szalókai Tiszavirág Tánccsoport csősztánccal kezdte a programot, a helyi kislányokból álló Mazsolák Tánccsoport helyi szüreti táncokat adott elő. A Szalókai Nyitnikék Zeneiskola Tiszaháti Népzenei Együttese moldvai csángó-magyar népzenét játszott. Az ugyancsak szalókai Rozmaring Népdalkör a környéken jól ismert népdalokat énekelt, és karikázót táncolt. Majd mind a négy szalókai együttes tagjai közösen adtak elő egy jelenetet Tengerihántó szüret idején címmel, a közönségnek bemutatva, hogy egykoron hogyan zajlott az élet Szalókán.
Az Ungvári járás más településéről is érkeztek fellépők, Téglásról Ignácz Mária vezetésével az Orchidea Tánccsoport, a Cimborák Népzenekar, Szikora Nikolett szólóénekes, a Csalogány Asszonykórus, és a nagysikerű szüreti kompozíciót bemutató folklórcsoport érkezett. A Cászlóci Kadarka Néptánccsoport előadásában szatmári verbunkot és páros csárdást láthatott a közönség. Fellépett még a gejőci Liliom Tánccsoport és a Kocsma Band, akikkel együtt énekelt Gerber Andzselika és Csékány Dóra.
Végül Antal Georgina kultúrházigazgató mondott köszönetet a támogatóknak. A rendezvény hajnalig tartó szüreti táncmulatsággal zárult.

bzs