Használt elem gyűjtőhely nyílt Ungváron

Július 24-én Ungváron megjelent az első elem és akkumulátor gyűjtőhely.
Ukrajnában gyakorlatilag alig akad olyan város, ahol semlegesítés illetve újrafelhasználás céljából használt elemek, illetve akkumulátorok leadására lehetőséget biztosítanának – írja az Ua-reporter.com internetes hírportál.
Ez pedig égetően fontos lenne, hiszen egy elem műanyagot, ólmot, kénsavat, alkálit, cinket, lítiumot, nikkelt, kadmiumot tartalmaz, egyes elemekben még higany is található (1996-tól folyamatosan csökkentik a higanymennyiséget). A környezetbe jutva egy használt ceruzaelem 20 négyzetméternyi talajt valamint 400 liter vizet szennyez be.
Ungváron az első ilyen használt elem gyűjtő hely a Szobranyecka utca 14. szám alatt nyílt meg, az MKT üzletben. A közeljövőben azonban más, forgalmas helyen is terveznek ilyet nyitni. Elképzelhető, hogy a következő a Dastor bevásárlóközpontban nyílik meg.
Forrás: Kárpátinfo.net