Hasznos tanácsok zöldségtermesztőknek

A legfontosabb feladatot októberben a hajtatásban termesztők számára a maradék termés biztonságos beérlelése és értékesítése jelenti, de a tápkockaföld előkészítésével máris megkezdődik a felkészülés a következő idényre. A részletekről Őr Hidi László nagydobronyi gazdálkodót, a Terra Dei Alapítvány szaktanácsadóját kérdeztük.

– Hogyan hat az uborkatermesztőkre az idei ősz rendhagyó időjárása?

– A gazdák között az az általános vélemény kezdett kialakulni a lehűlés minapi bekövetkeztéig, hogy a jó idő tönkretesz bennünket. Az októberbe nyúló nyár olyan termésdömpinget és dömpingárat idézett elő, hogy a piac gyakorlatilag összeomlott. A legnagyobb kultúra, az uborka az éjszakai hűvösebb időjárás miatt azért nagyobbrészt már megsemmisült szabadföldön, s legfeljebb a kordonos uborka révén érkezik még valamennyi utánpótlás a piacokra. Emiatt némi áremelkedés már tapasztalható, az uborka nagybani ára 3,50-5 hrivnya körül van jelenleg, de még mindig jelentősen elmarad a tavaly őszi időszakban jellemző árszinttől, annak körülbelül a felét teszi ki.

Köztudott, hogy az őszi termesztés kockázatosabb a tavaszinál, mivel bármilyen meleget is mutasson a kinti hőmérő, azért az éjszakák már hidegek, a nappalok rövidülnek, a napfényes időszakok egyre ritkábbak, s emiatt az uborka termése csökkenő tendenciát mutat. Azt is figyelembe kell venni, hogy fűtetlen fóliaházakban legfeljebb 1-2 nagyobb szedéssel lehet számolni ősszel. Rendszerint úgy időzítik a palánták nyári kiültetését a gazdák, hogy mire az árak ősszel a megfelelő szintre emelkednek, a termésük elérje az ilyenkor leginkább keresett 12–15 cm-es salátauborkaméretet. Aki azonban ebben az esztendőben időben, azaz augusztus 1-je táján ültetett, annak bizony az uborkája mostanra túlnőtt az ideális méreten, mégsem tudta jó áron eladni. Itt volna az ideje a növényállomány megújításának is, csakhogy az uborka ilyenkor már nemigen akar megújulni. A fűtött hajtató létesítményekben nyilvánvalóan más a helyzet, a mi környékünkön azonban nincs hagyománya ennek a termesztési módnak.

Mindenekelőtt arra kellene odafigyelni a gazdáknak ebben az időszakban, hogy a hűvös hajnalok miatt a pára kicsapódik az uborkatöveken, a leveleken, a terméseken, márpedig tudjuk, hogy a víz minden kórokozó melegágya, és bizony, azt tapasztalom, hogy a peronoszpóra tömegesen fertőzte meg az uborkatöveket.

– Mit lehet ilyenkor tenni?

– Az optimális megoldást az jelentené, ha fűteni lehetne a fóliasátrakat legalább valamilyen légtérfűtéssel vagy vegetációs fűtéssel, megakadályozva az éjszakai hőmérsékletcsökkenést, hogy hajnalra az uborka szára, levele, termése melegebb legyen, mint a környező levegő hőmérséklete. Fűtés hiányában 13-14 fokos éjszakai hőmérsékletig nyitva tartható a szellőztető, miáltal egyenletesebben csökken, majd emelkedik a hőmérséklet a fóliaházban. Ezen túl intenzíven kell védekezni a rendelkezésünkre álló növényvédő szerek alkalmazásával és az élelmiszer-egészségügyi várakozási idő betartásával a peronoszpóra ellen. A különféle kontakt és felszívódó hatású szerekhez ajánlatos még hozzákeverni valamilyen, a penész elleni védekezésre való készítményt, mert ebben a nedves-lucskos időjárásban nagy erővel támad a szürkepenész is.

– Miként történjen a tápoldatozás?

– A tápoldatozás most már igen nagymértékben az időjárás függvényében alakul, miután ebben az időszakban kevesebb vizet, tápanyagot vesz fel az uborka. Elsősorban arra tanácsos törekednünk, hogy a már megkötött terméseket neveljék ki a növényeink, ami annyit jelent, hogy enyhe nitrogéntúlsúlyos tápoldatot célszerű kijuttatnunk oly módon, hogy a tápanyag mennyisége ezer literre számítva ne haladja meg az egy kilogrammot.

– Mit kell tudni a paprikáról?

– Hasonló a helyzet, mint az uborkánál, azzal a különbséggel, hogy gombabetegségek nemigen szoktak fellépni a paprikánál, inkább a kártevők megjelenésére kell számítanunk. Ilyenkor nyilvánvalóan a paprikatermesztők is felkészülnek a hidegebb időszakra. Amennyiben fiziológiai érettségében akarjuk leszedni a termést, megtehetjük, hogy úgynevezett érésgyorsító szereket alkalmazunk, például az Ethrellel permetezünk 30 ml/10 liter víz dózisban. Ezáltal felgyorsul a paprikabogyók érése, s a piros paprikáért egy paraszthajszállal többet fizetnek a piacon. Azt azonban tudnunk kell, hogy a piros paprika, mihelyst megérik, mindjárt fonnyadni kezd, azaz mielőbb értékesíteni kell az ilyen termést. Az őszi paprikatermesztés egy másik hátulütője, hogy a megfelelő érettségű, piacos paprika leszedve +8 fokon huzamosabb ideig, akár 3-4 hétig is eltartható, azaz nemigen lehet arra számítani, hogy az első fagyos éjszakák után rövid időn belül áruhiány alakul ki a piacon, ami magasabbra tornászná az árakat.

– Mi a helyzet a paradicsommal?

– A paradicsom esetében az uborkához hasonlóan a kórokozók, a fitoftóra és a szürkepenész szokott ilyenkor jelentős károkat okozni. Megelőzésként és védekezésként ki lehet törni a levelek egy részét, miáltal jobban szellőzik az állomány, kevésbé lesz vizes. Védekezni ugyanazokkal a szerekkel lehet, mint az uborkaperonoszpóra esetében, természetesen a szürke penész elleni védekezést is beiktatva. Ilyenkor nagyon jó hatásúak a strobilurin hatóanyagú készítmények (Amistar, Quadris stb.), amelyek mind a peronoszpórajellegű, mind a szürkepenészes megbetegedések ellen hatásosak. Megjegyzendő azonban, hogy legfeljebb egymás után kétszer használhatók az ilyen készítmények, a harmadik permetezés már hatástalan szokott lenni ezekkel a szerekkel.

A paradicsom esetében is használhatunk érésgyorsítót. Az Ethrel érésgyorsítóval lekezelt állományban két hét alatt a legapróbb bogyó is bepirul, ám ebben az esetben is figyelembe kell venni, hogy romlanak a bogyók fizikai jellemzői, magyarán, puhulnak a paradicsomok, amivel számolnia kell azoknak, akik a piacra termelnek.

– Milyen káposztatermésre számíthatunk idén?

– Mifelénk augusztus 5-én esett jelentősebb mennyiségű eső utoljára, amiből következik, hogy a késői érésű káposzta öntözés nélkül nevelkedik a csontszáraz talajban. Ez annyit jelent, hogy a kiültetett káposztaállomány jó része nem fog befejesedni. Azoknak a gazdáknak, akik nem számoltak azzal, hogy öntözniük kell a káposztát, vagy a korábbi nyomott árak miatt sajnálták a locsolással járó, egyébként igen tekintélyes kiadásokat, most azzal kell szembenézniük, hogy a várhatóan szerény termés miatt a téli káposzta ára emelkedni fog. Ki kellene tehát elégíteni a növény fiziológiai igényeit, kerül, amibe kerül. Ne feledjük: ha a termesztés során kihagyunk valamilyen technológiai elemet, akkor az egész bevételünk elúszhat.

Amennyiben valakinek az említett nehézségek ellenére is van fejes káposztája, október közepétől esedékessé válik annak a betakarítása. Ilyenkor nem feledhetjük, hogy a káposzta gyengébb fagyokat elvisel, de 3-4 fokon átfagy a kocsánya, ami után bizonytalanná válik az eltarthatósága. Ha a fagyás előtt csomóba rakjuk a káposztafejeket, s letakarjuk valamivel, akkor megóvhatjuk a berakásig vagy a tárolásig. Arra kell még vigyázni, hogy a csomóba rakott fejeket kocsánnyal felfelé helyezzük el, hogy a levelek közötti víz kifolyjon, különben szintén az eltarthatóságot korlátozó tényezővé válhat.

– Lassan megkezdődik a felkészülés a következő termesztési idényre. Mivel kezdjük a munkát?

– A hajtatásban termesztők számára nagyon fontos teendője ennek az időszaknak a jövő évi tápkockaföld elkészítése. Jusson eszünkbe, hogy ha jelentősebb lehűlés következik be, ha átfagy a talaj, nehezebb lesz elvégezni ezt a munkát. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy az összeállított táptalajnak egy pár hónapos érési időre is szüksége van felhasználás előtt. A környékünkön úgy készítjük a tápkocka földjét, hogy a most már szabadon beszerezhető jó minőségű, semleges kémhatású tőzegalapanyag négy egységéhez hozzáadunk négyegységnyi gyakorlatilag földdé érett trágyát, valamint 1,5–2 egységnyi homokot. Mindehhez köbméterenként adjunk még 1,5 kilogrammnyi szuperfoszfátot granulátum formájában. Az említett alapanyagokat egy fóliával letakart területen egymásra rétegezzük, majd ugyancsak fóliával letakarjuk, s 1-2 hónapig állni, érni hagyjuk. Ezután összekeverjük, homogenizáljuk a talajt, s ebben az állapotában tárolhatjuk a kora tavaszi felhasználásig.

pszv

Kárpátalja