Határon túliak is érkeznek az újpesti tornára

 

Az Újpest Futsal Club és az Újszegedi TC 2011. március 15-én Nyíradonyban rendezi meg az I. Magyar Nemzeti Futsal Kupát, melyen magyarországi és határon túli magyar futsalcsapatok vesznek részt. Az eseményt hagyományteremtő szándékkal hívtuk életre, és minden évben március 15-én kívánjuk megrendezni – áll az Újpesti Futsal Club vasárnap kiadott közleményében.

 

Az esemény célja kifejezni, erősíteni a magyarság összetartozását március 15-e alkalmából, olyan magyar sportemberekkel találkozni és együtt ünnepelni, akiket elválasztanak egymástól a határok. A rendezvény fővédnöke Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes lesz.

A tornán 8 csapat vesz részt, négyen az anyaország területéről, négyen pedig az elcsatolt területekről érkeznek a nyírségi városba.

A rendezők két csoportot alakítottak ki, az A jelű kvartettbe került a Berettyóújfalu, a Révkomárom, a Sepsiszentgyörgy és az Újpest, míg a B jelű négyesbe a Nyíradony, a Kassa, a Beregszász és az Újszeged.

A program az ünnepélyes megnyitóval kezdődik 9 óra előtt néhány perccel, majd kezdetét veszik a csoportküzdelmek, melyben kialakul a csoportok sorrendje. A helyosztókra 16 órától kerül sor – zárul a klub közleménye.

Forrás: Magyar Nemzet