Hetven éven belül eltűnhet a kávé

A klímaváltozás miatt hetven éven belül szinte teljesen kihalhat a világ legnépszerűbb kávéfajtája, az arabica. A becslés olyan szempontból konzervatívnak mondható, hogy a prognózis nem számol az erdőirtások hatásaival, a betegségekkel és a kártevőkkel sem. A kávéárak pedig már most is az egekben vannak.
Egy tanulmány szerint hetven éven belül teljesen eltűnhet a világ legnépszerűbb kávéfajtája, a kávégyártás alapanyagaként számon tartott arabica. A brit Királyi Botanikus Kertek kutatói etióp tudósokkal együttműködve készítették el a kávé sorsával foglalkozó tanulmányt, majd megállapították, hogy az arabica még az évszázad vége előtt kihalhat a klímaváltozás miatt.
Az arabica a genetikai sokszínűsége miatt a kávéipar fenntartásához szükséges, nélkülözhetetlen alapanyag, és nem valószínű, hogy rugalmasan helyettesíthető lenne bármi mással. Azt már más kutatások is megerősítették, hogy az arabica nagyon érzékeny a klímaváltozásra, így az éghajlati tényezők súlyos károkat okozhatnak a vadon termő növényben. Ha az arabica eltűnik, kérdéses, hogy hetven év múlva is ihatunk-e kávét, ami komoly veszteség lenne az emberiségnek, mivel ez a világ legnépszerűbb itala; az olaj után ez a második legnépszerűbb kereskedelmi cikk.

99,7 százalékos kihalásra számíthatunk
A kutatócsoport számítógépes modellt készített, amivel a vadon termő arabica tulajdonságait vizsgálták. Meglepőnek tűnhet, de hasonló elemzést még az ültetvényeken termesztett kávéval sem készítettek túl gyakran, pedig a farmerek és az ipar szereplői is érdekeltek lennének a kérdésben, mivel számos országnak a kávéexport biztosítja az elsődleges bevételi forrást.
A kutatók nemcsak helyszíni vizsgálatot tartottak, hanem a herbáriumokban őrzött, muzeális kávémaradványokat is megvizsgálták, hogy bioklimatikus modellt készíthessenek a vadon termő fajokról, és megállapíthassák a becsült földrajzi megoszlásukat. A bioklimatikai jellegzetességeket az éghajlati változók összessége adja; ezek ismeretében határozható meg egy-egy faj túlélési esélye a megváltozott körülmények között. A bioklimatikus környezet romlása a természetes populációt komoly környezeti stressznek teszi ki, ami a kihalás veszélyével fenyeget.
A vizsgálat során három időintervallumot modelleztek, azt vizsgálva, hogy a klímaváltozás miként befolyásolhatja a kávé túlélési esélyeit. A kávéfaj elterjedésének alakulását 2020-ig, 2050-ig és 2080-ig vizsgálták, vagyis rövid-, közép- és hosszútávú prognózist készítettek. Mindhárom időintervallumra jellemző volt, hogy a klímaváltozás alapvetően negatívan befolyásolja a kávé elterjedését. A helyi analízis eredményei voltak a legopitmistábbak, ezek 65 százalékos visszaeséssel számoltak a bioklimatikai szempontból alkalmas helyeken. A pesszimista becslés szerint 2080-ra a jelenlegi termőterületeken a vadon élő arabica kávé 99,7 százaléka is eltűnhet.

Egyre drágább lesz a kávé
Szakértők szerint a fenti becslések konzervatívnak is mondhatók. A szükséges adatok hiányában a modellt készítő kutatók feltételezték, hogy az etióp hegyvidéki erdőket természetes növénytakaró borítja, így a modell nem számol az erdőirtások következményeivel, pedig Dél-Szudánban és Etiópiában – ami az arabica elsődleges termőterülete – jelentős mértékben ritkították az erdőségeket. A prognózis figyelmen kívül hagy olyan tényezőket is, mint a kártevők elszaporodása vagy a növénybetegségek, amik megváltoztathatják a virágzás idejét. A madarak számának csökkenése szintén befolyásolhatja a növények termékenységét, mivel a növény elterjedését az állatok is elősegítik, de a pusztulásuk csökkenni fogja a vadon termő kávé terméshozamát.
A tanulmány nem az arabica minőségét vagy terméshozamát vizsgálta, hanem a túlélési esélyeit. Ugyanakkor más tanulmányok kimutatták, hogy az éghajlatváltozás a kávébabhozamot és az ízt is befolyásolhatja. Ugyanez érvényes a fogyasztói árra is, aminek a hatásait már most is érezhetjük: a harmincéves rekordot döntő kávéárak a magas keresletnek és a gyenge termésnek köszönhetők.
Forrás: index.hu