Kezdőlap » Kárpátalja » Színes » Híres magyarok: Az Elbrusz meghódítója

Híres magyarok: Az Elbrusz meghódítója

Számos magyar honfitársunk tudományos munkásságával emelkedett a hírnév és dicsőség magaslataiba, de volt, aki „gyakorlati” úton is megtette azt. Ezek közé tartozott marosdécsei Déchy Mór, aki alpinistaként és orográfusként tevékenykedve a világ számos magashegységében megfordult: Észak-Afrika hegységeitől a Spitzbergákig, az Alpokon és a Kaukázuson át a Himalájáig rótta lépteivel a szirteket. Egyik legnagyobb sikerét 1884-ben érte el, amikor elsőként sikerült feljutnia a Kaukázus legmagasabb csúcsára, az 5642 méter magas Elbruszra.

Alpinistává válás és az első utak

Marosdécsei Déchy Mór 1851. november 4-én született Pesten. Kora gyermekkorától megszerette az utazást, valamint a földrajzot és az orográfiát (hegyrajzot). Édesapja, aki vasúttervező mérnök volt, nagy gondot fordított fia neveltetésére, s idegen nyelvek tanulására ösztönözte. Temesvárott és Budapesten piarista gimnáziumba járt, majd jogot tanult a budapesti és a bécsi egyetemen. Egyetemi hallgatóként résztvevője lett az Alpokat feltáró hegymászó túráknak. 1869-ben, 18 éves ifjúként bejárta az Alpok Bernina-csoportját. 1871-ben a Berni-Alpokban tett nehéz hegyi túrákat, számos „csúcsot” megdöntve. Megmászta a 4158 méter magas Jungfraut, majd a déli oldaláról elsőként hódította meg a Monte Rosát (4556 m). A 4807 méter magas Mont Blancra a hegység déli oldalán jutott fel. 1872-ben Grindenwaldból érte el a Schreckhornt (4078 m) és a Finsteraarhornt (4274 m). Elsőként mászta meg a dél-tiroli Trafoier Eiswand 3553 méter magas csúcsát. Első cikke – mely a Piz Buin meghódításáról szólt – 1873-ban jelent meg. Ugyanebben az esztendőben elsőként jutott fel a Thurweisespitze-re (3648 m), majd Zermattból a Matterhornra (4478 m). Elsőként érte el Zermattból a 4364 méter magas Dent Blanche-t. 1874-ben a Tátra-csúcs (2565 m) első, majd 1875-ben a Gerlachfalvi-csúcs hetedik megmászása fűződik nevéhez. A Magas-Tátrában róla nevezték el a Tátra-csúcs 2523 méter magas délkeleti mellékormát. A Kárpátok és Alpok megismerése után nehéz hegymászásokat szervezett a Dinári-hegységbe, a Pireneusokba, Norvégiába és a Spitzbergákra. Eljutott Észak-Afrikába, az Atlasz-hegységbe is. Hegyi túráinak földrajzi tapasztalatait, topográfiai, glaciológiai és vízrajzi megfigyeléseit, valamint mérési eredményeit a különböző alpesi egyesületek és földrajzi társaságok folyóirataiban, évkönyveiben tette közzé.

1872-ben részt vett a Magyar Földrajzi Társaság megalapításában. Élete végéig a társaság választmányi tagjaként, majd tisztségviselőjeként segítette a geográfia ügyét. 1879-ben indult első ázsiai utazására. Elzarándokolt Dardzsilingbe Kőrösi Csoma Sándor sírjához. Eredeti célja az volt, hogy Indiából a Himalája láncain átkelve jusson Tibetbe. Az egészségtelen klímájú Terai-övezetben azonban maláriát kapott. Trópusi láztól gyötörve, hat héten át lebegett élet és halál között. Kísérője, Alexander Maurer svájci hegyi vezető gondos ápolásának köszönhette életét.

1884-ben az immár köztiszteletben álló alpinista megnősült. Egy jómódú odesszai bankár leányát, Steinberg Paulinát vette feleségül. Házasságukból két gyermek született, Mária és Iván. Üzleti ügyei miatt később végleg Odesszába költözött.

A Kaukázus meghódítója

Ekkor kelti fel érdeklődését a mítikus Kaukázus. „A Kaukázus vidékét ismerték már az ókor népei – írja később egyik könyvében. – Egész mondakör szövődik azokhoz a tájakhoz ott a Fekete-tenger és a Kaspi-tó között. A Kaf hegységet a régiek a világ végének tartották: a Kaukazosz – az Aza-föld – isteneknek volt lakóhelye a deukálioni özönvíz után. Ottan szállott partra a napsugaras Kolchisz-ban az argonauták vakmerő hajósnépe, s Prometeuszt is a Kaukázus szikláihoz láncolták a haragvó istenek.”

1884 nyarán aztán elindította első expedícióját a Kaukázus meghódítására. Útitársa két tapasztalt hegyi vezető, Alexander Burgener és Peter Ruppen volt. Az orosz hatóságok támogatását Dondukov-Korszakov kaukázusi főkormányzó ajánlólevele biztosította számukra. Tolmácsban sem szenvedtek hiányt: a helyi törzsi nyelveket jól beszélő Dolbisev gimnáziumi tanárt Vlagyikavkaz kormányzója, Jurkovszkij tábornok rendelte ki mellé. A szükséges felszerelésekkel igen alaposan felszerelt karaván a Bakszán-völgyön keresztül közelítette meg a Kaukázus legmagasabb csúcsát, az 5642 méter magas Elbruszt. Déchy bátorságát mutatja, hogy részletes és megbízható térképek, valamint pontos magassági adatok ismerete nélkül is már mindjárt az első alkalommal vállalkozott a hegycsúcs meghódítására, melyet meglepő siker követett: 1884. augusztus 23-án este a két említett hegyi vezető, valamint Mollei Tirbolasz helybeli vadász társaságában elsőként sikerült feljutnia az Elbruszra. A feltáratlan magashegység annyira megragadta, hogy elhatározta, a Kaukázus megismerésének szenteli életét.

Az első út után nem sokkal, 1885-ben aztán következett a második is. A szakmai érdeklődés ösztönözte, hogy kutatásait kiterjessze a hegység természettudományi megismerésére is. E cél megvalósításáért magával vitte Lojka Hugó botanikust, aki a Kaukázusban értékes növénytani kutatásokat végzett.

Harmadik útján, 1886-ban Schafarzik Ferenc geológus volt az útitársa. A Kazbektől az Elbruszig bejárták a Kaukázus főgerincét, majd a Ceja- és az Urach-völgy jégárjait tanulmányozták. A Kluhor-hágón átkelve Karacsájba utaztak, majd a Bakszán-völgy és az Elbrusz környékének gleccsereit kutatták.

1887-ben került sor negyedik útjára. Útitársa a brit Douglas W. Freshfield volt. Vlagyikavkazból kiindulva leutaztak a már említett Bakszán-völgybe, majd a Donguz-Orun- és az Adir-Masztija-hágón át a főgerinc déli oldalára, Magas-Szvanéciába vándoroltak. Innen a Zanner-gleccsert érintve az azonos nevű hágón át a főgerinc északi oldalára mentek, és feljutottak az 5145 méter magas Kostantaura. A Dumala-gleccserről és környékéről gazdag fotóanyagot készítettek. Az utazás elsősorban alpinista eredményekben bővelkedett. Ezt követően családi okok miatt egy évtizedre félbeszakította kaukázusi kutatásait.

Miután családi gondjait sikerült rendeznie, 1897-ben megszervezte ötödik kaukázusi expedícióját, melynek céljául a Központi- és a Keleti-Kaukázus megismerését tűzte ki. Két tiroli hegyi vezetővel megmászta az 5033 méter magas Kazbeket, a keleti-Kaukázusban a Mahkos-Mta (3809 m) és a Datah-Kor (4272 m) csúcsokat, s egyúttal jelentős glaciológiai kutatásokat végzett.

Hatodik útjára 1898-ban a két jeles természettudóst, Papp Károly geológust és Hollós László botanikust vitte magával. Utazásuk során a Nyugati-Kaukázust, a Gondarai-, a Kluhor- és a Maruk-hágók környékét, a Kubán vidéket, valamint Dagesztán természeti viszonyait tanulmányozták.

Utolsó – hetedik – útjára 1902-ben került sor, melyre egy veszprémi geológus, Laczkó Dezső társaságában vágott neki. Az expedíció során feljutott a 4487 méter magas Bazardjuzi-csúcsra, hogy annak elfirnesedéséről (tömörödéséről) megbizonyosodjék. Ismét hosszabb időt töltött Dagesztánban, a Laba völgyeiben és a Fekete-tenger mellékén.

Tudományos eredményei

Déchy alaposan és tervszerűen bejárta a Kaukázust. Kutatásai a hegységrendszer minden jelentős vonulatára kiterjedtek. Elsősorban az ottani eljegesedésről gyűjtött adatokat. Megállapította, hogy a hóhatár a Kaukázusban kisebb-nagyobb ingadozásokkal nyugatról keletre emelkedik. Vizsgálatai szerint a Középső-Kaukázusban mintegy 1840 négyzetkilométert takar jég, ami körülbelül azonos a svájci Alpok gleccser borította terjedelmével. A jégárak mozgásának törvényszerűségeiről is sok új ismeretet köszönhetünk neki. Rendkívül szép, fényképfelvételekkel illusztrált, háromkötetes német és egy kötetbe sűrített magyar nyelvű monográfiában adta közre a Kaukázusról szerzett ismereteit. Munkája részletesen taglalja a Kaukázus orográfiai, hegységszerkezeti, tektonikai, glaciológiai és vízrajzi viszonyait, s mondanivalóját geológiai szelvények illusztrálják.

A második, ötödik, hatodik és hetedik utazása botanikai szempontból jelentőségteljes, mivel ezen expedíciókon útitársaival számos, addig szinte ismeretlen kaukázusi növényfajjal ismertették meg a tudományt. Többek között zuzmók, magvas növények, gombák és mohák képezték az értékes botanikai anyagot, melyek tekintélyes része olyan helyekről származott, melyeket mindaddig ember még nem érintett. Több új fajt is felfedeztek: 6 új gombafajt, 20 új zuzmót, valamint több mint negyven magvas növényfajt. Az utak során értékes rovartani gyűjtést is végeztek: a begyűjtött bogarak között néhány általánosan elterjedt fajon kívül számos kaukázusi faj is volt. Az expedíciók értékes kőzetgyűjteményt is hoztak magukkal haza.

Munkásságának elismerése és az utolsó évek

Déchy élete utolsó időszakában felemelte szavát a természetvédelem ügyében, és sürgette Magyarország első nemzeti parkjának létrehozását. Életműve alapján a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett. A berlini, párizsi, szentpétervári, bécsi, római, brüsszeli, amszterdami és madridi földrajzi társaságok tagjukká, illetve levelező tagjukká választották. Tagja volt a Club Alpin Francais, a Club Alpino Italiano szervezeteknek és az Erdélyi Kárpát Egyesületnek. A londoni Royal Geographical Society és a Magyar Földrajzi Társaság tiszteletbeli tagjává választotta. A kolozsvári egyetemen tiszteletbeli doktorrá fogadták. Tevékenységét számos magas állami kitüntetéssel méltányolták. Élete alkonyán, egészen 1917. február 8-án Budapesten bekövetkezett haláláig második felesége, Eichel Dorottya berlini tanítónő ápolta. Kaukázusi utazásainak gazdag néprajzi és természetrajzi gyűjteményét a Magyar Nemzeti Múzeumnak és a Földtani Intézetnek adományozta. Tudományos könyvtárát a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Földrajzi Intézete őrzi. Személyes hagyatéka, kéziratai, naplói, feljegyzései a második világháború során sajnálatos módon elkallódtak. Sírja a Nemzeti Panteonban, a Kerepesi temetőben található.

Kárpátalja

Read previous post:
A világ legelső igazi webegyetemét nyitották meg Budapesten

Legelső évnyitóját tartotta pénteken a világ "leghatártalanabb" egyeteme, a Giordano Bruno Virtuális Egyetem (GBVE), az esemény Budapesten volt.

Close