Hivatalosan is lehetetlen az időutazás

A foton, a fény legkisebb egysége „engedelmeskedik” Einstein elméletének, amely szerint semmi sem képes gyorsabban haladni, mint a fény – bizonyították hongkongi tudósok, demonstrálva, hogy lehetetlen az időutazás.

A Hongkongi Műszaki és Tudományos Egyetem kutatói kísérleteikről a Physical Review Letters című folyóiratban számoltak be.

„Einstein a fény sebességét a világegyetem közlekedési szabályának nevezte, egyszerűbben kifejezve, semmi sem képes gyorsabban haladni, mint a fény” – hangsúlyozta a vizsgálatokat irányító Tu Seng-vang (Du Shengwang), a hongkongi egyetem docense.

Az időutazás lehetősége tíz éve vetődött fel, amikor a tudósok felfedezték, hogy bizonyos optikai impulzusok szuperluminális, azaz a fény sebességét meghaladó sebességre képesek. Később ugyanez vizuális effektusnak bizonyult, ám a kutatók úgy vélték, hogy „magányos” fotonok mégis képesek meghaladni a fény sebességét.

Tu Seng-vang, aki hitt Albert Einstein igazában, véget vetett a vitának, megmérve a „magányos” fotonok végső sebességét, amelyet korábban senki sem határozott meg.

„Eredményeink segítségével jobban megérthető a kvantuminformáció átadásának módja” – hangsúlyozta Tu Seng-vang.

MTI/eduline