Idén is volt menyasszonyparádé Ungváron

Idén kilencedik alkalommal rendezték meg Ungváron a már hagyományosnak mondható menyasszonyparádét. Az Ukrán Alkotmány napján, június 28-án több mint 70 ara gyűlt össze a kárpátaljai megyeközpontban rendezett felvonuláson – tájékoztat az Ungvári Polgármesteri Hivatal a közösségi oldalán.

A résztvevőket a Bagolyvár pincéjében díjazta a zsűri 11 kategóriában, a többi között kiválasztották a legjobb és a legeredetibb csokrot, sminket, ruhát, testfestést és a legharmonikusabb kinézetet.
A klasszikus fehér öltözékek mellett szláv népviseletet idéző és etno stílusú menyasszonyi ruhákat, illetve rendhagyó, flitteres-csillogó extravagáns költeményeket láthattak az érdeklődők. A kárpátaljai menyasszonyok megjelenésén a legjobb sminkesek, fodrászok, tervezők dolgoztak. A menyasszonyi csokrok több fajtáját mutatták be, a hagyományos élő vagy művirág-kompozíciók mellett gyöngyökkel díszített, szalagokból, sőt gyümölcsökből álló csokrokkal készültek az alkalomra.

Az eredményhirdetés után a résztvevők a rendőrségi fúvószenekar kíséretével a városközpontban vonultak fel. Az esemény keretében jótékonysági akciót szerveztek: a nézők pénzért menyasszonyi táncra hívhattak egy kiszemelt arát. Az így befolyt összegből az ungvári városi kórházban hagyott árvákat támogatják majd.

A rendezvény színpadi produkciókkal folytatódott, gyermek-divatbemutatóval, táncelőadással szórakoztatták a jelenlévőket, majd koncerttel zárult a nap.

Kárpátalja.ma