Így éljük túl a kánikulát

A megszokottnál nagyobb meleg és a magas páratartalom az egészséges szervezetet is igénybe veszi. Az idősek, a gyerekek, a szív- és érrendszeri panaszokkal küzdők és a krónikus betegségekben szenvedők pedig fokozott veszélynek vannak kitéve.

Mivel az emberi szervezet egy vízhűtéses rendszer, a működtetése rengeteg energiát emészt fel. A különösen magas páratartalom miatt a hatásfoka romlik. Így a hőség és a magas páratartalom duplán megviseli a szervezetünket még abban az esetben is, hogyha jó egészségnek örvendünk.

Szervezetünk optimális hőmérséklete 36,6 Celsius-fok körüli. Azonban a létfenntartáshoz szükséges folyamatok során hőt termel, amelyet a környezetnek ad le. Az hogy hogyan és meddig az a külső viszonyoktól függ.

A nagy nyári melegben testünk hűtőüzemmódba kapcsol, azaz izzadunk. A víz párolgás közben hőt von el, így hűti a testet. Ez a folyamat komoly pluszmunkát ró a szervezetre. Ha ez nem így történne, akkor a mostanság nem ritka 35-40 Celsius-fokos nyarakat nehezen élnénk túl.

Nagyon fontos a folyadék pótlása

A párolgás viszont a száraz levegőn hatékony igazán. Ha a levegő víztartalma a mostani időszakhoz hasonlóan magas, az ember szabályosan „fürdik”az izzadtságban. A víz folyik a nyakán, a hátán, de nem párolog el, így nem is hűti a testet. Ezért lehet kifejezetten veszélyes, ha a nagy meleg a levegő magas páratartalmával párosul.

A hőségben akár párolog rólunk az izzadság, akár nem, a folyadékot pótolnunk kell. Legalább annyi vizet kell inni, amennyi távozik a szervezetből. De emellett fontos a sók és az ásványi anyagok pótlása is. Egy-egy forró nyári napon több liter víz is távozhat izzadtság formájában.

Veszélyben a szív- és keringési, valamint a légzőszervi panaszokkal küzdők

A folyadékvesztés hatására a vér besűrűsödik, vérrögök képződhetnek, ezért nő meg ilyenkor a trombózisos esetek száma, amelyek halállal is végződhetnek. Tehát a szív- és a keringési rendszer érintett a leginkább, de a szervezet több fronton küzd a meleg ellen.

A párás levegő miatt gyakori panasz a nehézlégzés is ebben az időszakban. A nedves levegő a légzőrendszer hatékonyságát is rontja, a tüdő nem tud elég oxigént a véráramba juttatni.Ezért a légzőszervi betegek, például asztmások esetében sem árt a fokozott óvatosság és odafigyelés.

Nem szabad félvállról venni a hőségriadót

A szakemberek nem véletlen hangsúlyozzák, hogy a kánikulában nem szabad fokozott fizikai aktivitást végezni, mivel sokszor 30 Celsius-fok felett a szervezet annyira igénybe van véve, hogy még nyugalmi állapotban is olyan aktív munkát végez, mintha fel-leszaladgálnánk egész nap.

Ezért fontos a már említett folyadékbevitel mellett, hogy minél többet tartózkodjunk árnyékos helyen, és aki teheti, naponta többször is zuhanyozzon le hűvös vízzel.