Iskolai „fájdalomdíjak”: térdhorzsolásért 2500 font, ujjvesztésért tizedannyi

2500 fontot – háromnegyed millió forintot – kapott „fájdalomdíjként” egy kisiskolás fiú Nagy-Britanniában csak azért, mert elesett és lehorzsolta a térdét, miközben tizedennyi kárpótlás adott egy másik iskola egy ujját vesztő diákjának.

A legkirívóbb brit iskolai kártérítés feltehetően azé a fiúé, akinek – illetve szüleinek – sikerült 6250 fontot (1,9 millió forintot) kicsikarniuk egy tanintézettől pusztán azért, mert a gyerek az ebédlőben összeütközött egy társával, akinek a tejsodója a tálcáról a fiú bal kezére borult és közelebbről nem részletezett sérülést okozott.

A másik véglet az ujját elvesztő gyerek, akinek a balesetében ráadásul a pedellus volt a hibás. A 11 éves fiú társaival krikettezett, a pedellus pedig elfeledkezett a gyerekekről, bezárta az iskolát és távozott. A fiúk megpróbáltak kimászni egy biztonsági kerítésen, a szóban forgó gyerek eközben úgy megsértette az ujját, hogy amputálni kellett. Ő csak 250 fontot (75 ezer forintot) kapott – jegyezte meg iskolai kárpótlási körképében a The Daily Telegraph című brit lap.

MTI