„Ki Mit Tud?” – vetélkedő a Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RFKMF) Felsőfokú Szakképzési Intézetében „Ki Mit Tud?” vetélkedőt rendeztek november 21-én. 

Az intézmény diákjai ének, hangszeres fellépés és egyéb kategóriákban mutatták meg tehetségüket. A vetélkedőn 13 diák vett részt. A színvonalas előadásokat zsűri díjazta. A szavazó bizottság tagjai között szerepelt Soós Katalin, a II. RFKMF Felsőfokú Szakképzési Intézetének igazgatója, Dzsanda Galina, a II. RFKMF Felsőfokú Szakképzési Intézetének igazgatóhelyettese, Király Katalin, az intézmény szervezésért felelős igazgatóhelyettese, Kokas Erzsébet népdalénekes, a „Kokas” banda énekese, illetve Kozub Gergely, a diákönkormányzat elnöke.

Ének kategóriában első helyezést ért el Ferku Szilveszter (II. évfolyam, Szociálpedagógia szak) és Király István (II. évfolyam, Számvitel és adóügy szak), akik duettet adtak elő. A második helyezett szintén Ferku Szilveszter lett, míg a  harmadik helyen Király István végzett.

A hangszeres fellépés kategóriában a képzeletbeli dobogó legfelső fokára Glóger Károly állhatott (II. évfolyam, Szociálpedagógia szak)  zongora előadásával. Második lett Sznarenkó Dávid (I. évfolyam, Turizmus szak) és Szabó Melánia (I. évfolyam, Óvodapedagógia szak) holtversenyben.

Az egyéb kategória is rendkívüli tehetségeket rejtett. Az első helyet Szabad Tamara-Cintia (II. évfolyam, Óvodapedagógia szak) vihette el, aki saját verset adott elő. Második lett Heé Dominika (I. évfolyam, Óvodapedagógia szak), aki szintén szavalt. A  harmadik helyet pedig Molnár Kamilla (I. évfolyam, Óvadapedagógia szak) nyerte el táncos előadásával.

A rendezvény végén a helyezettek megkapták méltó jutalmukat. Hatalmas köszönet a „Kiscsikó” menzának, a Kálvin nyomdának, illetve a Felsőfokú Szakképzési Intézetnek, hogy hozzájárultak a „Ki Mit Tud?” vetélkedő megrendezéséhez, biztosítva az ajándékokat. Továbbá köszönet illeti mindazokat, akik hozzájárultak a rendezvény szervezéséhez, ezzel újra színessé és mozgalmassá téve az intézmény diákéletét.

Reméljük a diákönkormányzat hagyományt teremt ezzel a szervezéssel, és jövőre még többen megcsillogtathatják tehetségüket.